Sámuel, Hajna

„Nekem mindig ez marad a Ház” - Szinetár Miklós 85

2017.02.08. 13:16

Programkereső

Pályája és személye elválaszthatatlan az opera műfajától, az Operaház örökös tagja, ahová mindmáig hazaérkezik. Túlzás nélkül a hazai operajátszás élő legendája, aki rendezőként és színházcsinálóként hat évtizedet is meghaladó pályát tudhat maga mögött. Szinetár Miklós február 8-án ünnepli 85. születésnapját.

Mit érez, ha körbenéz az Operaházban?

– Rengeteg személyes emlék köt ide. Ha fölnézek a harmadik emeletre, eszembe jut, hogy tizenöt évesen innen néztem az előadásokat, itt tanultam meg az Operaház repertoárját és itt határoztam el, hogy operával fogok foglalkozni. Később a zenekar fölött a jobboldalon az igazgatói páholyban ültem hosszú évekig, ami azért volt kiváló hely, mivel onnan kétfelé irányulhatott a figyelmem: az egyik oldalon követni tudtam a színpadon zajló előadást, a másik oldalon pedig figyelhettem a nézőteret, hogy mit szól a közönség a látottakhoz. Amikor felmegyek a lépcsőházban, ott látom magam körül azokat a nagy énekeseket, karmestereket és rendezőket, akiknek a portréit én rakattam ki az igazgatásom idején, és azóta is a falakról tekintenek le ránk. Az Erkel Színházról is egészen korai emlékem van, hiszen amikor 1949-ben először nyitották meg az operák számára, akkor a bemutató darabban, a János vitézben én kiabáltam be statisztaként a főszerepet alakító Sárdy Jánosnak, hogy „Vigyázz, Jancsi, jönnek!”

Szinetár Miklós
Szinetár Miklós
Fotó: Nagy Attila / Opera magazin

Az épület és annak atmoszférája magán viseli a régi korokat. Mi változott az elmúlt évtizedekben?

– Régen az énekesek több időt töltöttek bent, míg ma inkább csak azokkal lehet találkozni az épületben, akiknek valami dolga van. Az viszont nagyon jó érzés, hogy

bármikor jövök, mindig nagy szeretettel fogadnak, én pedig ma is nagyon otthonosan érzem itt magam, hiszen nekem mindig ez marad a Ház.

Számos nagyformátumú művésszel dolgozott együtt, hogyan találta meg velük a közös hangot?

– Talán az volt a lényeg, hogy mindig a dologról, az előadásról volt szó, nem pedig arról, hogy kinek van igaza. A rendezésről nagyon fontos elmondani, hogy alig több mint százéves szakma. A színház kétezer évig megvolt nélküle, az opera öt-hatszáz évig. A rendezők többsége is mást ért alatta. Az egyik rendező számára az a legfontosabb, hogy ki hova áll. Emlékszem, volt olyan Così fan tutte-rendezésem, ahol hosszan magyaráztam a két művésznek, hogy miről szól a darab, és mi a dolgok mögöttese, mire az énekes megkérdezte, hogy rendben, de hova álljon. Azt válaszoltam: nem mindegy? (Nevet.)

2015 októberében a Cinema Szinetár című est adott alkalmat visszatekinteni a pályán eltöltött hat évtizedre. Ön az egyetlen hazai rendező, aki tizenkét operafilmet jegyez – köztük az 1963-as Éjszakai repülést –, ami az egyik központi eleme volt az estnek.

– Akkoriban szinte forradalminak számított, hogy a televízió operafilmet készítsen. A filmnek végül nagy sikere lett, a zeneszerző, Luigi Dallapiccola el volt ragadtatva, és az ő közbenjárására meghívtak alelnöknek a Cannes-i Televíziós Fesztivál zsűrijébe, ahol az esemény megkoronázásaként az én filmemet is levetítették versenyen kívül. Noha még nagyon kezdetleges technikával készült, a legnagyobb értéke kétségtelenül az, hogy olyan nagy művészek maradhattak meg általa, mint Ilosfalvy Róbert, Simándy József, Radnai György vagy Házy Erzsébet.

Szinetár Miklós a Cinema Szinetár című esten
Szinetár Miklós a Cinema Szinetár című esten
Fotó: Nagy Attila / Opera magazin

Házy Erzsébetet említette, akivel együtt ösztöndíjasként került az Operaházhoz.

– Ez volt az intézmény első ösztöndíjas csapata 1951-ben. Négyen voltunk ösztöndíjasok, rajtam kívül még Házy Erzsébet, Melis György és Gáncs Edit, aki Németországban csinált karriert. Később aztán rengeteget dolgoztunk együtt, a legtöbb rendezésemben szerepeltek.

Hogyan látja, milyen út áll a mai fiatalok előtt, akik ezen a pályán szeretnének érvényesülni?

– Nincsenek könnyű helyzetben.

Amikor mi főiskolások voltunk, bejött hozzánk Major Tamás, az akkori főtanszakvezető, majd azt mondta: dolgozzanak sokat és tanuljanak jól, mert magukra nagy szükség van.

Úgy látom, az utóbbi évtizedekben ez már nincs így. Ennek ellenére én a magam eszközeivel mindig igyekeztem támogatni a fiatalokat, és örömmel látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hiszen az elmúlt időszakban kiváló előadásokat láthattam az Operában a Színművészeti Egyetem hallgatóinak rendezésében.

Ön miben lát ma nagy lehetőséget?

– Az Operaház jelenlegi vezetésének hallatlan érdeme, hogy sikerült elérni azt, hogy az Erkel Színházban tömegek vehessenek részt opera-előadásokon. Úgy gondolom, ez egy hatalmas lehetőség a műfaj népszerűsítésében, amivel muszáj élnünk.

A cikk eredeti változata az Opera Magazinban jelent meg.

Szinetár Miklós következő rendezése, A cigánybáró, március 24-től lesz látható az Erkel Színház színpadán.