Orsolya

Opera Magazin

Hallható és titkos dallamok

Szabó Z. Levente
2017.02.18. 11:58

Programkereső

A zenés daraboknak nagy hatása volt az életére, mert – mint mondja – majdnem minden textusának van belső használatú ritmusa, rejtett melódiája. Prózai és bábszínházak felkéréseinek is eleget tesz, sőt számos dalszöveg is fűződik a nevéhez. Szabó T. Anna legújabb költeménye ezúttal az Opera újévi hangversenyén hangzott el.

- Hogyan ismerkedett meg a komolyzenével?

- Édesapám hozta közel hozzám a hangok világát, a legjobban Bartókra emlékszem. A Gyermekeknek című sorozattal kezdtük, ami nagyon jó bevezetés volt. A szüleimnek Kolozsváron igen sok lemeze volt, szinte mind klasszikusok, nagyon jó előadásban.

Koncertre nagymamám vitt el, és mielőtt elindultunk, elmondta, hogy először kicsit nehéz lesz olyan sokáig nyugton ülnöm, de hunyjam le a szemem és képzeljek képeket a hangokhoz. Ez bevált.

A nagyszüleim minden héten megfordultak a kiváló helyi Zeneakadémián; erről és nyelvtudós nagyapámról Balla Zsófia írta meg nagyon szépen, hogy „Az utolsó sorban ült mindig a hangversenyteremben, / (...) zenét lesütött fejjel hallgatott és ott / volt mindig az első sor, ahol ő ült”.

Szabó T. Anna
Szabó T. Anna
Fotó: Szilágyi Lenke / Magvető Kiadó Opera magazin

- Hangszeres vagy vokális tapasztalatokról is be tud számolni?

Zongoraoktatásban részesültem, amely ugyan igen rövid ideig tartott, de énekeltem az iskola madrigálkórusában is, csodálatos énektanár-osztályfőnöknőm irányításával. Később, gimnazistaként a szombathelyi városi kórusban folytattam az aktív muzsikálást.

A balett és az opera műfajára mikor lett figyelmes?

Mivel bérelt helyünk volt a kolozsvári színházban, nagyon sok darabot láttam, köztük sok operettet is; balettprodukcióra ugyan emlékszem, de igazi operát talán még nem láttam akkor. Nemrégen halt meg idős nagynéném, Jutka, vele mentem el először a budapesti Operaházba. Minden szelvénye megvan egy mappában, évtizedekre visszamenőleg. Csak a kilencvenhez közeledve volt kénytelen feladni a páholyát, és ebből tudtam, hogy már nem fog sokáig élni. A hagyomány azonban tovább él, hiszen a nemrégen a közelünkbe költözött anyósom is vásárolt magának bérletkártyát, és tudom, hogy a nyári születésnapomra is balettelőadásra szóló jeggyel kedveskedik majd a családnak. Különleges ajándék lesz, nagyon várom!

Mennyiben hat a gyermekeire az Ön lelkesedése? Miként lehet az operát közelebb vinni és megszerettetni velük?

Nagyon kedvelem Halász Judit operameséit és a hangoskönyveket is csak ajánlani tudom. Talán ezek a legjobb lehetőségek arra, hogy a csemete a saját tempójában, a maga kedve szerint hallgathasson meg valamit, akár tízszer-hússzor-százszor is, amíg meg nem érti és fel nem dolgozza azt. Nagyon jó lenne, ha minden gyerekszobába jutna egy „mesegép” (ahogy a fiaim nevezték a CD- és MP3-lejátszót). Jelenleg magam is egy kicsiknek szóló operakönyvön dolgozom Goldmark Károly Téli regéjekapcsán, és azt remélem, hogy ez a kötet is egy módja lesz annak, hogy a szülővel együtt felfedezőútra induljanak a zene birodalmába.

- Volt már olyan alkotása, amihez a klasszikus muzsika adta az inspirációt?

- Versírás közben nem szoktam zenét hallgatni, de előtte nagyon gyakran. Papírra vetettem már Mozart, Bartók, Schubert szellemi sugallatára készült költeményt, Bach-inspirálta szöveget és Mahlerre komponált novellát is. Ezt a tényt a címben vagy a textusban is jelezni szoktam. Bartók Cantata Profanájának kapcsán egy egész estés darabot készítettem fiatal felnőtteknek (Szarvasok szövetsége), amelyet Veszprémben mutattak be. Sok fordításom is napvilágot látott, a dalszövegek mellett jó tizenöt éve a színiakadémikusok vizsgaelőadására átdolgoztam a Bajazzók régi librettóját, pár éve pedig (buzgó itthoni éneklések közepette) Brecht–Weill tandrámáját,a Der Jasagert(Aki igent mond) ültettem át magyarra. Persze nemcsak a klasszikus alkotások, hanem a jazz és a flamenco is motiválóan hat már, és sokszor hallgatunk barokk operákat a férjemmel. Mivel nincs televíziónk, ez utóbbihoz az internetet hívjuk segítségül.

- Milyen körülmények között keletkezett újonnan rendelt műve, amely január 1-jén hangzott el a Magyar Állami Operaház koncertjén?

- Egy felkérésre íródó alkotásnak mindig van szorongásháttere is, hiszen az ember tudja, hogy milyen közönséghez beszél, ez pedig támaszt némi elvárást. Sok alkalmi költeményt írtam már, részt vettem költőversenyeken, és természetesen az egy hét alatt verslavinává dagadó hógolyózásban is Lackfi Jánossal és a többi kor- és pályatársaimmal; pont ilyesféle felfokozott hangulatba, izgalommal generált ihletett állapotba kellett kerülnöm a mostani munka során is.

Két álmodott sor, az első ária refrénje oldotta fel nyugtalanságomat; innen már tényleg könnyű dolgom volt.

Weöres Sándor világképe és vers-muzsikája volt a minta, idézem is a szövegben tőle, hogy „A dal madárrá avat”, de végig ott járt a fejemben – a Weörest megzenésítő, vele a versdallamról sokat levelező – Kodály mondata, miszerint „A zene mindenkié.” Az én újévi fogadalmam ennek nyomán az, hogy ne teljen el nap zenehallgatás és éneklés nélkül.

A cikk eredeti változata az Opera Magazin 2017. január-februári számában jelent meg.

Névjegy

Szabó T. Anna költő, műfordító 1972. június 4-én született Kolozsváron. Az ELTE magyar–angol szakos hallgatója volt, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Írói, műfordítói, tanári és szerkesztői munkái mellett rendszeresen ír cikkeket és kritikákat is. Legutóbbi önálló verseskötete 2015-ben jelent meg a Magvetőnél A fűszermadár címmel. Munkásságát 2002-ben József Attila-díjjal ismerték el.