Hortenzia, Gergő

Itt a világ 20 legjobb fiatal operaénekese

2017.03.02. 10:08 Módosítva: 2017-03-02 10:13:35

Programkereső

Legalábbis azok, akik neveztek a brit Cardiffben tartandó énekesversenyre, melyet a BBC közvetít. A rendezvény védnöke Kiri Te Kanawa.

2017. június 11-18. között kerül sor a kétévente megrendezésre kerülő Cardiff Singer of the World elnevezésű énekversenyre, melyre a pályájuk elején álló, 1984 és 1999 között született operaénekesek jelentkezhetnek szerte a világból. A zsűri elnöke a neves operarendező, David Poutney. A versenyt 1983-ban rendezték meg először, számos operacsillag itt mutatkozott be először szélesebb közönség előtt. 1989-ben Bryn Terfel és Dmitrij Hvorosztovszkij nyertek külön-külön kategóriában. Ugyanakkor kieső versenyzőkből is váltak sztárok:

Nina Stemme és Elina Garanca nem nyertek, de később nagy karriert futottak be.

Két díjat oszt majd ki a zsűri: a Fődíjat és a Legjobb Dalénekes Díját. A Wales-i BBC Nemzeti Zenekara, illetve a Wales-i Nemzeti Opera Zenekara kíséri majd a jelölteket. Már a tavalyi év végétől zajlottak meghallgatások, hogy kiválasszák a legjobb húsz énekest. (BBC)

Kattintson ide az énekesek névsorához

  • Miriam Albano (Olaszország, mezzo)
  • Louise Alder (Anglia, szoprán)
  • Dominic Barberi (Anglia, basszus)
  • Batjargal Bayarsaikhan (Mongólia, tenor)
  • John Chest (USA, bariton)
  • Sioned Gwen Davies (Wales, mezzo)
  • Anthony Clark Evans (USA, bariton)
  • Ariunbaatar Ganbaatar (Mongólia, bariton)
  • Anush Hovhannisyan (Örményország, szoprán)
  • Barnokhon Ismatullaeva (Üzbegisztán, szoprán)
  • Lilly Jørstad (Norvégia, mezzo)
  • Ezgi Karakaya (Törökország, mezzo)
  • Nagyezsda Karakaja (Oroszország, mezzo)
  • Konstantin Lee (Dél-Korea, tenor)
  • Roberto Lorenzi (Olaszország, basszbariton)
  • Catriona Morison (Skócia, mezzoszoprán)
  • Lukhanyo Moyake (Dél-Afrikai Köztársaság, tenor)
  • Iurii Samoilov (Ukrajna, bariton)
  • Ivan Thirion (Belgium, bariton)
  • Kang Wang (Ausztrália, tenor)

Két éve Nadine Koutcher nyerte a versenyt

A Guardian szerint Nadine Koutcher megérdemelten győzött, hiszen nehéz darabokat választott, melyekben megnyilvánult kivételes zenei érzéke. Olympia áriáját énekelve a Hoffmann meséiből a művésznő precizitása mutatkozott meg, Rahmanyinov egyik dalát, illetve A cári menyasszony című Rimszkij-Korszakov operájából Marfa áriáját énekelte még akkor. Ez utóbbit meg is hallgathatja az alábbi videóban.