Zita, Mariann

Vérző emberek fogadják a tapsot a Zeneakadémián

Hungarian Late Night - kritika

2017.03.13. 13:08

Programkereső

Balczó Péter már megint drogozik a színpadon, Székely Kriszta rendezése megdöbbent, a néger viszont nem fekete az Opera legizgalmasabb előadásában.

Van egy régi „logi-sztori” – krimifeladvány – arról, hogy egy lány az apja temetésén meglát egy helyes férfit, pár nappal később pedig megöli a nővérét. A kérdés: miért? Ezt az életszerűtlen, kellően groteszk és kegyetlen ötletet gondolta tovább Anger Ferenc, amikor A ravatallal szemben szövegkönyvét megírta Mezei Gábor Péter zeneszerző számára. Ebben a drámában minden homályos és érthetetlen, a történet egy saját, önkényes logika mentén halad a megdöbbentő zárlat felé. És ez így van jól, így tesz eleget a thriller műfaji követelményének. És ebből fakad a zsigeri és az operalátogató számára nem sűrűn tapasztalt érzés: az izgalom, mert nem tudjuk, hogy

mi a fene fog történni.

Ducza Nóra a magas hangoknál kissé alul intonál, egyébként átható erővel játszik és énekel, az ilyen alakításokért érdemes eljönni otthonról.

Szalontay Tünde, az idősebb lánytestvér szerepében nem énekel, prózai szöveget mond – nagyszerű látni és hallani őt is. Nincs könnyű dolga, hiszen más műfajban játszó társával kell interakcióba lépnie. Az opera második felében színre lépő férfit a tehetséges bariton, Sándor Csaba alakítja – most nézem az előző előadáson készült fotókat, ott félmeztelenül fogadja a végén a tapsot, péntek este viszont rekordidő alatt öltözött vissza ingbe.

Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operája egy klasszikus Sartre-darab feldolgozása, melyben egy fekete férfit csupán előítéletekre alapozva vádolnak egy bűnténnyel a múlt század első felének Amerikájában. Ebben a drámában mindenki korrupt, még a fekete férfi ártatlansága is csak a néző szimpátiáján múlik. A szenátor (Káldi Kiss András) pozíciója folytán legitimálja magatartását, fia, Fred kokaint szív (Balczó Péter, már megint), a két rendőrt (Csiki Gábor, Bakó Antal) is inkább Guantanamóból szalajtották, mint a sarki őrsről. Fehérre festett balettáncos fiúk szimbolizálják e démoni világ erőit. Azonban a fehér színt politikai trendekkel párosítani hiba lenne – tehát nem, nem a white trash szökdécsel balettcipőben előttünk –, inkább általánosít Székely Kriszta rendezése. Cser Krisztán sem kap arcfestéket,

ebben az értelmezésben most nem fekete és nem fehér, egyszerűen csak ember.

Az utcalány szerepében Keszei Bori – az este legjobb alakítása. Nagyszerűen mutatja be a férfiak világától függő, a világ szemében bűnös nőt, aki mégis a dráma morális hősévé válik.

Székely Kriszta rendezte a két operát, bátor és hatásos produkciók születtek. Szerencsére a LateNight-sorozat lényege épp az, hogy a rendező elhagyhatja az operai rutint – főleg, ha egy ilyen fiatal hölgy a rendező, aki még fel sem vette azt –, és szabadon „garázdálkodhat”. (Lásd a 18-as karikát.) A Zeneakadémia Solti termében látott két egyfelvonásos opera kortárs a szó legjobb értelmében. És kortárs a zene is, melyet a Vajda Gergely irányítása alatt játszó kisszámú együttes adott elő, pontosan, hatásosan és érthetően.