Jenő

35 éve hunyt el Carl Orff

2017.03.29. 11:57

Programkereső

A német komponistát és zenepedagógust a legtöbben csak a Carmina Buranáról ismerik.

Természetesen mondanunk sem kell, komponált ő mást is, mégis megmaradt egyműves szerzőnek, aki élete jelentős részét az oktatásnak szentelte. Korán felfedezte magának Debussy hangzásvilágát és Arnold Schönberg művészete is nagy hatással volt rá, de már a müncheni Kammerspiele karnagyaként a színpadi zene vonzotta. Első komolyabb művét 1917-ben írta, amely egy színpadi kísérő zene volt Shakespeare Szentivánéji álom című darabjához.

Az első világháborúban nem sokkal besorozása után megsérült, ezért mannheimi, majd darmstadti színházakban folytatta a munkát. Miután Münchenbe visszatért, Curt Sachs hívta fel a figyelmét a XVI. és XVII. század zenéjére, különösen Monteverdire, akinek több művét is átdolgozta, kezdve az Orfeóval.

Pedagógiai munkásságát az 1920-as évek elején alapozta meg, amikor Dorothee Güntherrel megalapították a Güntherschulét Münchenben, amely a zenére, a táncra, a gimnasztikára, a ritmikus mozgásra egyaránt nagy hangsúlyt fektetett. Ez vezette el Orffot az elementare Musik koncepciójához, amely tulajdonképpen szintézise a gesztusnak, a költői nyelvnek és a zenének. Első pedagógiai kiadványa, az Orff-Schulwerk 1932 és 1935 között keletkezett, tanításának fókuszpontjában pedig a ritmus, a ritmikai képzés állt.

Első és legnagyobb zeneszerzői sikerét az 1937-es Carmina Buranával érte el, amely a bajorországi Benediktbeuern kolostorában talált latin-német-francia keveréknyelvű vágáns költeményeken alapszik, hedonista témák köré csoportosítva a dalokat: időnként a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is emlegetik a darabot. Ma már talán nem is gondolnánk, hogy a műnek eleinte komoly bírálói akadtak, Herbert Gerigk, a Völkischer Beobachter ítésze a „jazzes atmoszféra” által színezett „nyelv érthetetlenségét” kritizálta, a háború után pedig Orffot és kiadóját is azzal vádolták, hogy túl sok időt és pénzt fordítottak a darab népszerűsítésére a hitleri rezsim alatt.

Orff a Carmina Buranát később egy triptichon (Trionfi – Győzelmek) első darabjának nevezte ki, mellé helyezve két későbbi, hasonlóan oratorikus alkotását, a Catullus versein alapuló Catulli Carminát (1941–1943), valamint az Il Trionfo di Afroditét (Afrodité győzelme, 1949–1951), amely görög szövegeket használ. Mindhárom mű dallamvilága archaizál, többnyire diatonikus, gyakran a gregoriánból ihletet merítő melódiákat hallhatunk, de a táncos, jellegzetes orffi ritmika is fontos szerepet játszik bennük.

Mindeközben a mesevilág tett rá igen nagy hatást és két tündérmesén alapuló operát is komponált: 1936 és 1938 között írta a Der Mond (A hold) című darabot, a Grimm testvérek meséje nyomán, amelyben Szent Péter megpróbálja visszaállítani a holdat eredeti helyére, a Föld felé, 1942-ben pedig befejezte másik operáját, a Die Klugét (Az okos lány). Ez utóbbi a bölcs parasztlányról szól, aki a király felesége lesz, miután válaszol három találós kérdésre.

A negyvenes évektől Orff figyelme fokozatosan az antikvitás felé fordult, következő darabjai az ógörög mitológiából merítettek. Mintegy nyolc évig dolgozott az Antigonaén (1941–1949), majd Oidipusz történetét foglalta zenébe – Oedipus der Tyrann (1951–1958), Hölderlin szövegeire, 1963 és 1967 között pedig a Prométeusz-mítosz Aiszkhülosz-féle változatát énekelte meg, amely tulajdonképpen sem nem opera, sem nem oratórium, de természetesen zenés színház, ami Orffot a kezdetektől vonzotta, mintegy újraértelmezve vagy legalábbis továbbgondolva a wagneri Gesamtkunstwerk (összművészet) fogalmát.