Anna, Anikó

Nehéz dolog ez a Wagner, ugye?

2017.07.02. 12:09

Programkereső

Most, hogy véget ért a Wagner-napok, már csak az a kérdés marad hátra: most akkor hogy is van? A zene gyönyörű volt, de ki kinek a kije? És mi minek a mije? Tótfalusi István új könyve szerencsére segít. Azt is megvizsgáljuk, milyen hatással volt Wagner műve a popkultúrára.

A probléma nem új keletű, hadd idézzek egy Wagner-korabeli újságból, mely megpróbálja leírni, hogy miről is szól A Nibelung gyűrűje. „Siegfried egy testvérpár, Siegmund és Sieglinde frigyéből született, így nagybátyjának fia és anyjának unokaöccse. Nőül veszi Brünnhildét, aki éppúgy Wotan leszármazottja, mint ő maga, ekként sógora nagynénjének, Sieglinde-nek, aki egyben anyja is. Siegmund viszont húgának apósa, és egyben férje is. Wotan, mint Brünnhilde nagynénjének apja, egyúttal leányának mostohabátyja, ami nem akadályozza meg abban, hogy gyermekeinek, Siegmundnak és Sieglinde-nek apósa legyen. Ha az örökség felosztására kerülne a sor, a helyzet rendkívül nehézzé válna. Szerencsére erre nem kerül sor, mert a befejező részben, Az istenek alkonyában a szereplők meghalnak, örökösök nem maradnak.”

Tótfalusi István könyve ennél kicsit hosszabb, mégis egyszerűbb. A címe A Nibelung-sztori, a Magvető adta ki Schmal Róza rajzaival. Jobb helyről nem is érkezhetett volna a könyv. Tótfalusi Operamesék címmel már írt hasonlót, azt az operaszeretők több generációja olvasta és olvassa. Ezt a művét pedig olyan fiataloknak ajánlja Tótfalusi, akik kedvelik a kalandos történeteket, és követik az olyan sorozatokat és filmeket, mint a Trónok harca és A gyűrűk ura.

Nem véletlenül említem ezt a két filmet. Ha a Ring-ciklusra gondolunk, rögtön eszünkbe juthat Tolkien regénysorozata: mindkettő az északi mondavilágból merít, mindkét műben egy hatalmat hordozó gyűrű mozgatja a szálakat. (Arról nem beszélve, hogy Howard Shore, A gyűrűk ura-filmek zeneszerzője ugyanazt a leitmotif-technikát alkalmazta, mint Wagner.) Tolkient is megkérdezték a dologról, ő viszont tagadta, hogy Wagner inspirálta volna:

Nos, a gyűrűk ugyanolyan kerek alakúak, és ebben ki is merült a hasonlóság...

A Trónok harcát és Wagner tetralógiáját összevetve is hasonlóságokra bukkanunk. A Ring egy gonosz törpe, Alberich jelenetével kezdődik, aki ellopja a rajnai sellőktől a folyó mélyén fekvő aranyat, amiből aztán gyűrűt szeretne készíteni. George R. R. Martin törpéje, Tyrion Lannister nem ízig-vérig gonosz, de azért érdemes tartani tőle. A negyedik évad végén hidegvérrel meggyilkolja a apját. A walkürben Siegmund a dühöngő vihar elől Hunding házában talál menedékre, ahol Sieglinde-re talál, akit „kedvesének és húgának” nevez, és az első felvonás végén szenvedéllyel ölelkeznek össze. A Trónok harca vérfertőző párja Jaime és Cersei Lannister, akiknek a kapcsolatából három gyermek is születik. És ott van még a Targaryen-ház is, akik a vérvonaluk tisztaságát féltették, és ezért egymás között hoztak létre utódokat – hozzá sem kell tenni, hogy ezek az utódok egytől-egyig őrültek vagy gyengeelméjűek lettek.

A Trónok harca törpéje, Tyrion Lannister
A Trónok harca törpéje, Tyrion Lannister
Fotó: port.hu

Egyébként ha már arról beszélünk, hogy mennyire szivárgott be a Ring a popkultúrába, érdemes végignézni,

hány képregényhős köszönheti a létét Wagnernek, illetve az ősi Nibelung-mítosznak.

A Marvel-univerzum egyik szereplője, Valkyrie egyértelműen Brünnhildének felel meg – sőt, a képregényekben ezen a néven is ismert. Thor a Bosszúállók -filmek egyik legkedveltebb szereplője, már saját Marvel-filmet is kapott. De hogyan vette ki a részét az északi mitológia szerint a világ teremtéséből? Az kiderül Tótfalusi könyvének első fejezetéből.

Emlékeznek a kilencvenes évek legendás sorozatára, a Xenára? Ha igen, akkor bizonyára arra is, hogy a hatodik évadban kiderült, hogy Xena egykor egy gonosz walkür volt, aki rettegésben tartotta a világot. Sőt, a sorozatban a harcias főhősnő a sellőkkel együtt mártózik meg egy folyóban – ami egyértelmű utalás A Rajna kincsére. A DC-képregények rajongói Wagner operahősében, Siegfriedben Hellboyra ismerhetnek: mindketten hatalmas, izmos hősök, akik viszont nem túl intelligensek érzelmileg. Kora gyerekkoruktól árván maradtak, és mentoruktól sajátították el nagyszerű harci képességeiket.

Persze mindez korántsem jelenti azt, hogy az operaciklus és a popkultúra fenti példáit egy polcra kéne helyezni. Más típusú befogadást igényel a kettő, de üdítő látni, ahogy a művészeti alkotások hatnak egymásra, ahogy az „elitkultúra” elemei átszivárognak a tömegfogyasztásra szánt alkotásokba. Arról, hogy miért csúcsteljesítmény Wagner Ring-ciklusa,itt írtunk. Illetve írtunk arról az ikonikus akkordról is, mely egy másik operában hallható, a Trisztán és Izoldában.