Illés

Kálmándy Mihály: "Legyenek hús-vér figurák a színpadon!”

2017.07.03. 09:39

Programkereső

Kálmándy Mihályt végtelenül érdeklik azok a karakterek, akiket a színpadon játszik. Jagóról, Scarpiáról és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra készülő Trubadúrról is kérdeztük a baritonénekest.

- Végülis hogy írod a neved, i-vel vagy ipszilonnal?

 - Most már ipszilonnal, megváltoztattam a családi tradíció szerint.

- Persze nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ha rajta van a neved a színlapon akármelyik írásmóddal, az sikert jósol. Észrevetted?

- Köszönöm... van ilyenre példa. Annak örülök, hogy a közönség és a kritika gyakran észreveszi az egyéni teljesítményeket a színpadon. Jólesik, ha a kritikus leírja, hogy ez vagy az az énekes jó volt, érdemes volt érte operába menni.

- A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A trubadúrban énekelsz, ugyanakkor ragyogó Hollandiként tartanak számon. A német vagy az olasz opera áll hozzád közelebb?

- Az olasz énektechnikára képeztem ki magam, de minden operát a szöveg felől közelítek meg. Ha jó a szövegmondásom egy nyelven, akkor az éneklés is természetesebb. A Hollandiban az énekelhetőségen túl a figura lelkivilága fogott meg nagyon. Viszont vannak olyan szerepek, amelyekre nem vágyom kifejezetten, de ez nem nyelv kérdése.

Fiatalabb koromban például nem tudtam jól megoldani a negatív figurákat, egyszerűen nem egyezett a Szép és az Igaz hirdetésével, amit én az éneklés feladatának gondoltam.

Ma már két ilyen, egyébként zseniálisan megírt szerepem is van, amikhez megtaláltam a kulcsot.

- Jago az egyik...

 - ...és Scarpia a másik. Mindegyik figurának igyekszem feltárni a lelkivilágát, megtalálni a belső zárat, és ha kinyitom azt, akkor működik. Verdi egyébként gyakran megmenti a negatív hőseit, ez az ún. salva la faccia-jelenet. Érdekel a karakter pszichológiája, életkörülményei, társadalmi, politikai, szerelmi kapcsolatai, a korszak, amibe született, a kor szokásai, viszonyai. Jagót, ahogy Verdi más figuráit sem, nem szabad egysíkúan kezelni. Mi vezérli őt? Jago éveken át Otello jobbkeze volt, hihetetlen katona, hősies alkat, aki mindent tud és mindent ismer. Otello valószínűleg tart tőle, ezért egy kevésbé rátermett fiatalt nevez ki kapitánynak. Ezek a tisztségek életre szóltak, ami azt jelenti, Jago lemaradt róla örökre. Elszakad nála a cérna. Tehetsége folytán aztán megteheti, hogy bosszúból dróton rángat mindenkit. Zseniálisan látja a pillanatok lehetőségeit, melyeket kíméletlenül ki is használ.

- Luna gróf A trubadúrból sem pozitív figura.

 - Nézőpont kérdése. Ő egy spanyol főnemes, aki halálosan szerelmes Leonórába, a királynő társalkodónőjébe, ráadásul egész életére rányomta a bélyegét öccsének eltűnése, akit lovagias kötelessége megtalálni. Közben színre lép a trubadúr, Manrico, akinek hangja elvarázsolja Leonórát, és már kész is a szerelmi háromszög – indulhat a történet. Szerintem Luna gróf egy csodálatosan megírt, férfias, hősies szerep.

- Szeretsz szabadtéren énekelni?

- Igen, bár ilyenkor a technikusok kezeiben vagyunk. Egy operaházban sokkal jobban megmutatkoznak az egyéni kapacitások, az arányokat pedig nem kell a hangosítással kiegyenlíteni, mert a karakterek hangerejének is jelentősége van. A hangszépség megőrzésére kell törekedni.

- Dinara Alieva és Riccardo Massi a két partnered A trubadúrban. Énekeltél már velük?

- Nem, de a rendezést nagyon jól ismerem. Vámos László munkája, kitűnően játszható, énekes- és közönségbarát. Úgy érzem, hamar össze fogunk rázódni, hiszen egyet akarunk, ellentétek csak a színpadon, a drámában vannak a szereplők között. Amit az egyik szereplő megmutat, azon nekem emelnem kell a saját játékommal, és viszont. Nem improvizáció ez, hanem élet a színpadon, ahol minden hat ránk: a szavakban rejlő drámaiság megélése az adott pillanatban ugyanúgy, mint az új partnerek művészi habitusa. Ezért nem lehet két előadás azonos, miközben egyformán valódi és érvényes.

- Mi a véleményed a rendezői színházról?

- A rendező elképzelésének harmóniában kell állnia az opera lényegével, egy zeneileg, dramaturgiailag kész darabból nem lehet bármit csinálni.

Különben olyan, mint kesztyűt húzni az ötágú villára. Nem szabad, mert kiszúrja.

Viszont ha a rendező koncepciója szervesen illeszkedik a műhöz, abból nagy siker lehet.

- Gondoltál már arra, hogy rendezz?

- Persze! Egy énekes mindig belülről éli meg a szerep hangsúlyait, tempóját és érzelmi változásait. Számomra az lenne a legfontosabb, hogy igazi karakterek legyenek a színpadon: hús-vér figurák. Ők a kiindulópont.

- Kiegyensúlyozott ember vagy. Mi ennek a titka?

 - Az ember számára adatik pár évtized, ezt lehet rosszul vagy jól élni. A legjobb, ha egészségesen él, és ehhez nem kell sok. Ne hívja ki a sorsot maga ellen, és ne engedjen minden csábításnak, legyen az akár a rossz levegő, a rossz ételek, a stressz, a televízió vagy a gyorshajtás.

Szeretem az eksztázist, de arra ott van a színpad.

Persze szokták mondani, hogy könnyű nekem, és ebben igazuk lehet. Az utóbbi időben van néhány olyan negatív szerepem, ahol akár ki is dühönghetem magam. Nem féktelenül, hanem nagyon gondosan komponált módon. A színpadon még a düh és a keserűség is csodálatos kontroll alatt van.