Gellért, Mercédesz

Rossz kották érkeztek, Boncsér Gergelyt csak a fülhallgatója kísérte Füreden

2017.07.31. 15:09 Módosítva: 2017-07-31 15:09:57

Programkereső

Fiataltól lehet ilyet kérni, Kossuth-díj után már nem – kommentálta az esetet Ókovács Szilveszter.

Balatonfüreden július 29-én, az Anna-napok ideje alatt rendezte az Operaház immár hagyományosnak mondható Operagáláját, amelynek házigazdája az intézmény igazgatója, Ókovács Szilveszter volt. Nem volt olyan baki, amit a művészek nem oldottak volna meg.

Történt ugyanis, hogy a  Márta, avagy a richmondi vásár  című Flotow-opera tenoráriája helyett egy másik mű zenekari szólamanyagának kottái érkeztek a Balaton északi partjára. Miután Ókovács Szilveszter ragaszkodott hozzá, hogy a füredi közönség is hallhassa a tehetséges énekes szárnyaló hangját, Gergely a telefonja fülhallgatóján át követte az ária koncertfelvételét, és énekelte el az egybegyűlteknek a nehéz ária második strófáját – a capella.

A feladat nehézségét fokozta, hogy míg Gergely fülében egy másik tenor harsogott, saját magát alig hallhatta éneklés közben. Az Opera főigazgatója így zárta a nagy sikert aratott páratlan produkciót:

Egy ifjú művésztől még ilyet is kérhetünk, Kossuth-díj után már nem…

Az ária egyébként így hangzik zenekari kísérettel, a legendás Fritz Wunderlich énekével.

A borítókép Rákossy Péter fotója.