Erzsébet

Összeszokott páros az Operettszínház színpadán

2017.10.30. 13:22

Programkereső

Az egyik legismertebb Lehár-operettben, a Luxemburg grófjában először állhat az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr, akiket a munka izgalmairól kérdeztünk.

Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de barátságuk még előfelvételisként, a katonaság alatt kezdődött, ahol a művész század tagjaiként az Angyalbőrben című sorozatban is együtt forgattak.

Az egyetem elvégzése után egyszerre szerződtek a Vígszínházhoz, majd négy évvel később 1997-ben egy időben is távoztak. Pályájuk más-más irányban folytatódott, de mindig volt közös pont: több nagy sikerű független színházi projekt, mint a Rocky Horror Show , vagy a S.Ö.R. , amit közel 25 éve játszanak töretlen sikerrel.

A véletlennek, vagy inkább a Budapesti Operettszínház vezetésének köszönhetően most először állhatnak az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára, ráadásul partnerekként: november 4-én mutatkoznak be a nagyközönség előtt a Luxemburg grófjá ban. A premier kapcsán beszélgettünk a két művésszel.

- Minek vagy kinek köszönhető az Operettszínház meghívása?

Kálid Artúr: Duda Éva felkérésére játszom az Operettszínház és a Duda Éva Társulat közös előadásában, a Fridában. Igaz, nem a Nagymező utcában, hanem egy külső helyszínen, az Átriumban. Ilyen tekintetben tehát már nem először dolgozom az operettesekkel, bár a fodrászokon, öltöztetőkön és díszítőkön kívül mindenki új volt, amikor először beléptem a színházba.

Ez a lépték és ezek a méretek, még most is sokkolnak.

Egyszerre három helyen zajlik próba, miközben a színpadon megy az előadás. Nem ehhez vagyok szokva, az biztos. De visszatérve, a Frida bemutatója után Lőrinczy György főigazgató és Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető is gratulált. Mint kiderült, meglepetés voltam a számukra, az pedig különösen, hogy még jól is énekelek. Gyuri rögtön meg is kérdezte, hogy ha esetleg úgy alakulna, vállalnék-e szerepet a nagyszínházban, mire én igennel válaszoltam. Néhány nappal később Kero telefonált: szeretnének meghívni a Luxemburg grófja egyik szerepére. Annyira meglepődtem, csak annyit tudtam mondani, hogy ha egyeztetni lehet, megyek. Most meg itt vagyok.

Papadimitriu Athina, Molnár Áron és Kálid Artúr - Frida
Papadimitriu Athina, Molnár Áron és Kálid Artúr - Frida
Fotó: Dömölky Dániel / Budapesti Operettszínház

Kálloy Molnár Péter: Az előadás rendezője, Somogyi Szilárd és Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető is jól ismernek. Szilárddal együtt stúdióztunk Toldy Máriánál, még egy közös amerikai turnénk is volt. Az István a királlyal léptünk fel, amiben én Koppányt énekeltem, ő pedig Asztrikot. Kero tanár úr pedig mondhatom, hogy legrégebben ismer az egész szakmából. 17 éves voltam, amikor rendezőként ő választotta ki azokat a diák produkciókat az országból, akik felléphettek egy gálán az Operettszínházban. Neki köszönhetem, hogy elmondhattam ezen a színpadon kamaszként Karinthy egyik írását. A következő évben Debrecenbe jött Godspellt rendezni. Mi az Adyba jártunk, negyedévesek voltunk, és mivel nem volt elég fiatal színész a színházban, a gimnáziumból is szükség volt diákokra. Engem már eleve hívott a tanár úr, hiszen ismert. Két hónapot dolgoztunk együtt és olyan jó lett az előadás, hogy az Országos Színházi Fesztiválon megnyertük vele a legjobb csoportos előadás díját. Amikor most felhívtak, csak annyit mondtak, rám gondoltak, mert Sir Basil figurája szerintük egy nekem való feladat. Annak idején Feleki Kamill játszotta itt nagy sikerrel, jóval később Kaposváron, Ascher Tamás a műfaj hagyományaival szakító rendezésében Bezerédi Zoltán formálta meg. Ez egy igazi ziccer szerep: nagyon humoros, és közben rengeteg energia is kell hozzá. Nekem van mindkettő és ők ezt pontosan tudták.

- Egyáltalán hogy viszonyultok az operetthez, mint műfajhoz?

KMP: Bevallom, nem sok operettet láttam.

KA: Én sem. Inkább a musical vonzott mindig is. Amikor felkerültem Pestre, előfelvételis katonák voltunk, elsősorban a Rock Színház előadásaiért rajongtam, és persze láttam A nyomorultakat, a Macskákat. A klasszikus operett a pályán is elkerült, bár a Vígszínházban beállhattam az akkor már nagy sikerrel futó Fekete Péterbe, de ennyi. Ugyanakkor nincs bennem semmiféle ellenérzés vagy előítélet a műfajjal szemben, nyitott vagyok és kíváncsi, és most azt látom, ahogy itt, az Operettszínházban nyúlnak hozzá, kifejezetten érdekes és izgalmas, sőt mai is lehet.

KMP: Jó pár musicalben játszottam, mint a Rocky Horror Show, a Rémségek kicsiny boltja, a West Side Story, vagy a Nyakfelmetsző az Erkel Színházban. Amerikában még operát is énekeltem főiskolás koromban, a Varázsfuvolában Monostatost alakíthattam. Azt viszont nem lehet mondani, hogy az operett a kedvenc műfajom. Bár láttam néhány előadást, de azokban többnyire a színészi játék hagyott kívánnivalót maga után, ahol pedig jól játszottak, ott énekelni nem tudtak. Nem könnyű a dolog. Somogyi Szilárd és Kero tanár úr azzal kezdte, hogy ez egy rendhagyó produkció lesz,

egyszerre próbálja megszólítani az idősebb és a fiatalabb generációt.

A próbaidőszak vége felé közeledve úgy látom, valóban így van. Az operett minden erényét csillogtató előadás lesz: gyönyörű jelmezek és díszletek, elképesztően vicces szövegek és jelenetek, fantasztikus koreográfiák, amikbe Barta Viki mesterien elegyíti a street dance elemeit, abszolút színész centrikus a rendezés, a prózai jelenetek pedig nagyon mívesek lesznek.

Kálloy Molnár Péter (középen) az olvasópróbán
Kálloy Molnár Péter (középen) az olvasópróbán
Fotó: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház

- A prózai színház felől érkezve, hogy látjátok, milyen operettet próbálni az Operettszínházban?

KMP: Abban bízunk, hogy ez az előadás nagyon jó lesz, és többek között attól is, hogy elképesztő tempója van. Nem ülünk rá a poénokra és mórikáljuk magunkat, hanem hihetetlenül pörgetjük az egészet. Szilárd például felvetette, hogy a Polkatáncos számba írjak egy rap betétet. Ma délelőtt azt próbáltuk. Már maga a szám sem egyszerű, benne a rap szóló, plusz még a táncbetét – a végére lógott a nyelvünk.

Ez lesz talán a legfárasztóbb darabom,

pedig a többi szerepem sem igazán beszélgetős, üldögélős.

KA: Tulajdonképpen, mint munka, nem különbözik más színházi feladatoktól. Itt sem csinálok mást, mint színészként teszem a dolgom. Azt gondolom, az a fajta fogalmazásmód, ami nekünk, akik a prózai színház felől a sajátunk, itt is utat tör magának. Jó feladat, hogy ezt képviselhetem. Természetes dolog, hogy ha az ember bekerül egy új közegbe, mindkét fél részéről van egy kölcsönös bizalmatlanság, jó esetben kíváncsisággal párosulva. De a társulat nagyon nyitottan viszonyult hozzánk az első pillanattól fogva. Sőt, sokszor úgy érzem, örülnek is nekünk. Tudod, amikor a partnered őszintén felnevet, az mindig jó visszajelzés. Petya és én is elég sokat imprózunk a próbákon, ha úgy hozza a helyzet, de a társulaton belül is van, aki - mint például Földes Tamás - fantasztikusan improvizál. Ugyanakkor bízom benne, hogy a végeredmény egy egységes játék képét adja majd, hiszen nem szabad kilógnunk és teljesen máshogy játszanunk, mint a többiek. De igazság szerint, az anyag adja is magát. Nem lehet csehovi mélységekből kifogalmazva, jól megrágni a szöveget, hanem sűríteni kell, feladni a poént, pörgetni a tempót.

Kálid Artúr az olvasópróbán
Kálid Artúr az olvasópróbán
Fotó: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház

KMP: A próba azért van, hogy mindent kipróbáljunk, és hál' Istennek Szilárd nemcsak nagyon nyitott erre, hanem kifejezetten biztatott minket, hogy bátran mutassunk dolgokat, ő meg majd nyesegeti... Nagyon jól dolgozunk együtt és a társulattal is kezdünk összecsiszolódni. Az operettes kollégák figyelnek ránk, többnyire elfogadják, ha van egy-egy ötletünk, nekünk pedig nagy élmény, hogy ott állhatnunk például Frankó Tünde mellett, aki egy fantasztikus operaénekes és ráadásul színésznőnek sem utolsó. De ha a többiekre gondolok, Dolhai Attilára, Fischl Mónikára, Kerényi Miklós Mátéra - az Operettszínház legnagyobb sztárjai, a színház színe-java van benne az előadásban.

- Kit formáltok meg az előadásban?

KMP: Sir Basilt, Ugaranda kormányzóját játszom. Ő egy diktátor, aki nem szokta meg, hogy ellent mondanak neki. Most azonban kiszolgáltatott helyzetbe kerül, őrülten szerelmes lesz. Mindig esendő, és közben nagyon humoros szituáció, amikor egy idősebb férfi beleszeret egy fiatal nőbe, aki ráadásul kicsit ki is használja ezt a helyzetet. Tehát már az alapszituáció is nagyon jó. Plusz van három minisztere, akik közül nagy örömömre az egyik Artúr.

KA: A három miniszter gyakorlatilag mindig együtt mozog, közülük én Lord Lanchastert formálom meg. Ők leginkább attól humorosak, ahogy együtt léteznek, illetve attól, ahogy időnként épp nem. Amiatt, hogy mi a Petyával elég régóta dolgozunk együtt, egész másként reagálunk egymásra. Biztos, hogy ez egy kicsit más színezetet ad a dolognak. Igyekszem most is, mint minden más munkámban egyes szám első személyben fogalmazni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy most én állok itt, ezzel a bőrszínnel, ezzel a habitussal és energiával.

KMP: Próbálunk belevenni egy kis kálidartúrizmust és kálloymolnárpéterizmust. Hál' Istennek Szilárd ezekre vevő. Például beleszőttük, hogy az „Ugaranda” szó kiejtésénél azonnal vigyázzba vágjuk magunkat, vagy amikor 10 óra lesz, elénekeljük az ugarandai nemzeti himnuszt.

- Időnként nem unjátok már egymást? 23 év egy háromszereplős előadás életében nagyon nagy idő.

KA: Csak havonta két-három alkalommal játsszuk a S.Ö.R.-t, az nem olyan sok. Azt szoktuk mondani, olyan ez, mint egy házasság, vagy inkább szerelmi háromszög (a harmadik szereplő Gáspár András – a szerk.). Ebben már mindent megéltünk, az őrületes összeveszésektől, a totális gyerekességen át az allűrökig, mindent. Azt gondolom, kevés színész mondhatja el a szakmában, hogy olyan jól ismeri egy partnerét, mint ahogy mi ismerjük egymást.