Olivér

Nem csak a fiatal nők élvezhetik a szexet

2017.11.01. 12:09 Módosítva: 2017-11-01 12:27:30

Programkereső

Nem kell már szerényen és örömtelenül élni egy nőnek, ha nem fiatal, és nem igaz, hogy nehezebb szerető partnert találnia. Richard Strauss operája viszont hazudik a kérdésben.

Érdekes véleménycikk jelent meg a New York Timesban Martha C. Nussbaum filozófus tollából, aki az Aging Thoughtfully (Öregedjünk bölcsen) című könyv társszerzője. Az esszé írója Richard Strauss A rózsalovag című operáját vette górcső alá, és három hazugságot is talált benne a nőkről.

Az 1911-ben, Hugo von Hofmannsthal librettójával készült A rózsalovag egy erőteljes képpel kezdődik: a forró, erotikus nyitány után Werdenberg tábornagynét, a boldogtalan házasságban élő harminckét éves asszonyt egy fiatal fiúval, Octaviannal találjuk az ágyban. Egy szolga, aztán egy báró érkezik, Octaviannak – a megszokott komikus elem! – a szekrényben kell elbújnia, és amikor elhagyhatja a szobát, elmulaszt a tábornagynéval csókot váltani. A második felvonásban már egy Sophie nevű lánnyal énekel szerelmi duettet. Eközben Marschallin azaz a tábornagyné az idő múlásán törpeng és kesereg, mert a testi szerelem elmúlik, a férfiak jönnek és mennek.

Octavian szerepében Elina Garanca, a tábornagyné Renée Fleming (a Metropolitan előadása)
Octavian szerepében Elina Garanca, a tábornagyné Renée Fleming (a Metropolitan előadása)

A véleménycikk szerint Marschallin karaktere alapból elhibázott: "Strauss alighanem szerette volna bölcs asszonyként ábrázolni őt, aki követi a normákat, és úgy viselkedik, mint ahogy egy asszonytól az elvárható az ő korában". Nussbaum szerint ez

az első hazugság:

a nők számára az idő előrehaladása azt jelenti, hogy fel kell adniuk magukat, le kell mondaniuk az örömökről.

"Strauss kettős játékot játszik: azzal imponál, hogy egy szokatlan témát vesz elő, de a végén megnyugtatja a közönséget egy konvencionális válasszal" – írja a cikk.

Marschallin birkózik örömtelen sorsával, erotikát keres. De kihez fordul? Ha olyan bölcs, ahogy Strauss és Hofmannsthal ábrázolni szeretné, fordulhatna egy érett férfihoz, akitől nem csak szexet remélhet, hanem humort, beszélgetéseket, megértést. Octavian viszont tizenhét éves, egyelőre csak az ösztönei hajtják, és semmi őszinte intimitást nem ígér a személye. Pedig a 18. századi Bécsben az arisztokrata asszonynak lenne más lehetősége, de a librettó nem indokolja, hogy miért kellett minden férfi közül a legalkalmatlanabbat választania. "És a motiváció hiányában (...) a mű újabb hazugságot sugall: (...) a nőnek ez volt az egyetlen választása."

Szóval itt van

a második hazugság:

"... egy magányos, korosodó, de gyönyörű nő egy boldogtalan házasságban nem talál érdekes szeretőt.

Csak egy hormonoktól hajtott fiú akad a horgára, aki bárkivel lefekszik, és elveszi, amit el tud venni. Strauss alattomos hazugsága, hogy a bölcs asszony magától értetődően hibás döntést hoz a szexuális életével kapcsolatban. De később ezt a szerelmet is feladja – úgy tűnik, hogy egy férfi sem akar ránézni, akit nem a túltengő hormonok vezetnek."

Rózsalovag - Metropolitan Opera
Rózsalovag - Metropolitan Opera
Fotó: Uránia Filmszínház

A harmadik felvonásban Marschallin egyedül marad a színen Sophie-val és Octaviannal, és arra biztatja a fiút, hogy hallgasson a szívére, válassza a fiatal lányt. "Ez

a harmadik hazugság

a legalattomosabb:

a közönségnek el kell fogadnia, sőt helyeselnie kell a tábornagyné lemondását.

Az asszonynak bűnhődnie kell, amiért belement egy ilyen szexuális kalandba. Az egész a büntetésről szól, hiába öntjük le azt a beletörődés és a melankólia szirupjával. "Marschallin számára a szerelem nem jár sem tragédiával, sem nevetéssel, csak udvarias lemondással" –írja Nussbaum bátor és okos publicisztikájában.

Korábban írtunk már a Pillangókiasszonyról, amelyet időről-időre a rasszizmus és szexizmus vádja ér. De nem csak az fogas kérdés, hogy Cso-cso-szánnak miért kell szenvednie, hanem az is, hogy egyáltalán miért mindig a nők halnak meg az operában.