Klasszikus hír

144 vonósnégyesre írt mű közül választhat a Bartók Világverseny zsűrije

A Zeneakadémia 2026-os, komponistáknak meghirdetett Bartók Világversenyére 36 országból 136 zeneszerző összesen 144 vonósnégyesre írt rövid darabot adott be.
Színház hír

Készül az új Dés–Geszti-musical – kilenc bemutató lesz a Vígszínház 2026/27-es évadában

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2027. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Wunderlich József lesz Petőfi.
Vizuál ajánló

Ember Márk megnyeri a lottót, de a feleségének nem szól – itt a Mázlista előzetese

Elkészült Zomborácz Virág új romantikus vígjátékának az első előzetese! A Mázlista közvetlen állami támogatás nélkül készült, és februárban érkezik a mozikba.
Vizuál ajánló

Isteni műszak: Bodzsár Márk alkotásával folytatódik a Filmrendezők klubja

Szeptember 21-én 19 órától a Művész Mozi Buñuel termében láthatja a közönség Bodzsár Márk 2013-as alkotását a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket.
Könyv ajánló

Nem alszik, nem szunnyad – beszélgetés Szántó T. Gáborral

A Kult7 Irodalom következő programján szeptember 24-én Szántó T. Gábor Nem alszik, nem szunnyad című, ízig-vérig erzsébetvárosi művéről a szerzővel Asztalos Emese irodalomtörténész beszélget.
Klasszikus ajánló

Árkádiai idillek és a csábítás művészete a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek kamarakoncertjén

Amikor a művészet felé fordulunk, leggyakrabban a harmóniát, a belső békét és a lélek megnyugvását keressük.
Színház interjú

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz hír

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.
Színház ajánló

A független színház új útjait keresi a Trojka

A Trojka a Brunch & Art eseményével megmutatta, hogyan gondolkodik a társulat a független színház jövőjéről, majd megnyitotta új évadát.
Színház hír

Magyar Színházi Társaság: „A párbeszéd asztalához nem lehet úgy leülni, mintha az elmúlt tizenhat év meg sem történt volna”

A szervezet úgy véli, a Magyar Teátrumi Társaság nem beszélhet hitelesen erkölcsi megtisztulásról anélkül, hogy szembenézne az elmúlt tizenhat évben betöltött szerepével és a szakmában kialakult megosztottsággal.
Vizuál hír

Szeged legemlékezetesebb biciklis fotóit keresi a Móra-múzeum

A múzeum egy készülő kiállítás kapcsán hirdet felhívást: olyan szegedi, régi vagy új fotókat várnak, amelyek megmutatják a bicikli sokféleségét – legyen az közlekedési eszköz, munkaeszköz, sportszer vagy egyszerűen egy életérzés.
Klasszikus ajánló

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Plusz ajánló

Bor, hiedelmek, képzőművészet és Platon Karataev – újabb sűrű hét az Eötvös10-ben

Ismét egészen világok találkoznak az Eötvös10-ben: a művészettörténettől a spanyol borokon és a magyar néphit varázslatos lényein át a kortárs színházig vezet a hét, amelynek végén a Platon Karataev duókoncertje várja a közönséget.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház ajánló

A Wonderlanddel indul a Magyar Színház évada, nagyszínpadon látható az Égigérő fű

A grandiózus musicallel indítja 2026/2027-es évadát a Magyar Színház, amely az elmúlt időszak sikereire építve folytatja megújulását. A Hevesi Sándor téri teátrum egyre hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni Budapest kulturális életében.
Plusz magazin

A tanárnő, akit azért börtönöztek be, mert nadrágot viselt

Helen Hulick Beebe nevét leginkább annak kapcsán emlegetik, hogy 1938-ban börtönbe került, mert nadrágot viselt egy bírósági tárgyaláson. Túl azon, hogy ennek apropóján sokat tett a nők egyenjogúságért, az általa kidolgozott auditív-verbális terápia megváltoztatta a siket emberek életét.
Könyv interjú

Földhözragadtak égi ügyei – interjú Barnás Ferenccel

„Én az íróasztalnál szeretnék professzionális lenni” – fogalmazott lapunknak Barnás Ferenc. Az íróval egyebek közt írói programjáról, kívülállásáról, irodalmi hatásáról, a műveiben folyton változó hangvételéről beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Elcsépelt újságírói kérdések a szigorú mesterhez – Kodály Zoltán interjút ad

Az örök fiatalság titkáról, jazzről, cigányzenéről és persze a tiszta forrásból jövő népzenéről is kérdezték Kodály Zoltánt a ma is elérhető interjúkban. Elolvastunk néhányat az Arcanum folyóirattárában, hogy megtudjuk: tényleg olyan nehéz dolguk volt-e egykori kollégáinknak a szűkszavú mesterrel.

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Zenés színház ajánló

Igazság és hazugság a digitális korban – jön a Háry Jánoska, az Opera új gyerekelőadása

A Háry Jánoska című új produkciót szeptember 19-én mutatja be az Eiffel Műhelyházban az Opera Gyermekkara, Harangi Mária rendezésében. A főbb szerepeket Fülep Máté és Ortan Vivienne, valamint a kórusból Tanka Dániel és Braunmüller Mira alakítja.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Klasszikus beszámoló

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Klasszikus ajánló

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.

UTÓZÖNGE

Könyv magazin

Beleolvasó – Iglódi Csaba: Gerbeaud-rapszódia

Egy ikonikus cukrászda hangulata és illatai. De vajon mennyit tudunk a fogalommá vált Gerbeaud név mögötti családról? Egy biztos, Iglódi Csaba új regénye után egy egész korszakot fogunk sokkal jobban ismerni. Olvass bele a könyvbe!
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Könyv magazin

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében