Antal, Antónia

Keresés FIDELIO

58 találat

2017. december 10., 11:37
Párizs vonzásában – Boldi és Csernus Tibor

Párizs vonzásában – Boldi és Csernus Tibor

Boldi és Csernus Tibor – a szobrászat és festészet alkotói, két külön műfajé, melyek rivalizálása századok óta a kiállítóterek sajátos élcelődésének tárgya. A Hegyvidék Galéria és a KOGART közös kiállításán a két művész alkotásai azonban nem ütköznek, nem gáncsolják egymást: a maguk elemi módján, közösen mesélnek alakról és formáról.

2017. december 6., 18:08
Nagy retró Mikulás galéria

Nagy retró Mikulás galéria

Alsóban azt rebesgették, hogy helikopterrel vagy hőlégballonnal érkezik a sportpályára, aztán simán csak bekopogott a terembe. Felsőben már azt találgattuk, melyik tanár lehet, de akadt olyan kollégánk, akinek az apukája volt generációkon át az iskolai Mikulás. A Fortepan archívumával egészen 1923-ig tekintettünk vissza.

2017. október 7., 13:57
Már nem Csortos Gyula habitusával játszanak

Már nem Csortos Gyula habitusával játszanak

Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész is részt vesz A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunk zárórendezvényén. Kabos Gyula legendás jeleneteiből ad elő részleteket,megidézve a korszak filmjeinek hangulatát. A kiállítás és annak finisszázsa kapcsán Molnár Zsuzsanna beszélgetett a színművésszel. Plakátgaléria!

2017. szeptember 22., 16:07
Fesse ki magából az előítéleteit!

Fesse ki magából az előítéleteit!

Hivatásos és amatőr művészek valamint pszichoszociális fogyatékossággal élő (art brut) alkotók a képzőművészeti maraton keretében képekben fogalmazzák meg, érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot. 24 óra, 30 kiló festék, 70 db (Budapest) 40 db (Szeged) festőállvány, 400 ecset várja az alkotni vágyókat.

2017. szeptember 18., 11:31
Hordhatatlan cipőművészet

Hordhatatlan cipőművészet

Bőrből, régi szőnyegből, nyúlszőrből, medúzából vagy kőből készült cipő és 3 D-vel nyomtatott koncepciócipő is látható a hágai Virtuális Cipő Múzeum kiállításán. A viselhetőség határain innen és túl mutat be cipőket a világ minden tájáról a Műcsarnok Cipőmágia - Experimentális cipődizájn című kiállítása.

2017. augusztus 15., 10:48
Julius Caesar és a menekültek

Julius Caesar és a menekültek

Ismét Zsámbék elhagyott katonai bázisán elevenedik meg Horváth Illés rendezésében Szálinger Balázs díjnyertes, Köztársaság című drámája. A Julius Caesar zsarnokká válását boncolgató, valós tényeken alapuló előadás augusztus 18-19- én látható újra a Színházi Bázison, ezúttal az előadást kísérő események is igazi kuriózumok.

2017. június 21., 23:38
Kapolcs képekben

Kapolcs képekben

Tíz nap egy békés völgyben valahol vidéken, ahol egyszerre élheti ki a vakációzó gyermeki énjét és a komoly vagy komolytalan kultúrafogyasztási igényét. Mutatjuk, mire számítson, aki július 21. és 30. között a Kapolcs-Taliándörögd-Virántpetend háromszögbe vetődik. Galéria!

2017. június 6., 14:06
Vegyen sárkányt!

Vegyen sárkányt!

A nagy Ho-ho-ho-horgász - Főkukacostul -, Bogyó és Babóca, valamint jelentős mennyiségű tűzokádó és hétfejű hüllő - lovaggal és anélkül - szerezhető meg eredetiben a Műtárgyak éjszakájának Meseaukcióján. A június 10-én befolyt összeggel a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát támogatják.

2017. január 23., 08:34
Túrótehéntől a Niveáig – Retró plakátok

Túrótehéntől a Niveáig – Retró plakátok

Az 1970-es és 1980-as évek retróvá nemesedett hirdetéseiből rendez kiállítást a Klebelsberg Kultúrkúria Palkátok a múlt századból címmel. Tóth József Füles „Élmény az ágyban” plakátja, a Videoton reklám, a Bíró Ica szereplésével készült CSÉB-hirdetés vagy a Casco- és a Traubi-reklámjai a hétköznapjaink részei voltak.