4. Európai Art Mozi Nap

2019 október 9., 14:40
Vizuál Film Szerző: Fidelio

Gerhard Richter élettörténetének filmváltozatát is vetítik az Európai Art Mozi Napon

"Európa mozizni megy" - ezúttal október 13-án az Európai Art Mozi Napon, amelyet Európa-szerte több mint 700 filmszínházban rendeznek meg. A hazai programot öt díjnyertes európai koprodukció, két új magyar játékfilm és egy magyar családi animáció színesíti.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A mi Kodályunk – A héten kerül a mozikba a zenetudósról szóló dokumentumfilm

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható Petrovics Eszter zenés ismeretterjesztő filmje.
Színház

A nyáron is látható az év egyik legfelkavaróbb előadása Molnár Piroskával

A dokumentumfilmként, majd könyv változatban is megjelent, mélyen elgondolkodtató Egy német sorsot február elején, nagy szakmai és közönségsikerrel mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Molnár Piroska tolmácsolásában, Máté Gábor rendezésében. Az előadás – ami igazi kuriózum, hiszen a színésznő élete első monodrámáját játssza – júliusban és augusztusban hét alkalommal látható a Hatszín Teátrumban.
Vizuál

„A szolgája vagyok a könyveknek” - Interjú Gálos Viktor fotóssal

Hatvan egérfogó, kétszáz tojás, egy halfarok, esetleg egy kiszuperált tévé porcelánnyuszival, felkészülésként pedig több ezer oldalnyi szépirodalmi szöveg elolvasása – alig két hét alatt. Gálos Viktor fotós mesél a néhol vidám, néhol szürreális munkáról, ami a Libri irodalmi díj köteteinek fotói mögött áll.
Plusz

Kőbányára kell utaznunk a legújabb Kolodkóért

A gerillaszobrász két új alkotásával gazdagodott Budapest: ezúttal a Dreher Sörgyárak története ihlette meg Kolodko Mihályt.
Zenés színház

Schiller és Verdi tette halhatatlanná: 475 éve született Don Carlos

A 16. században élt spanyol infáns nevét Schiller drámája és az ennek nyomán született Verdi-opera tartotta fenn, de a történeti igazsághoz egyiknek sincs sok köze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében