7óra7

2016 június 3., 11:40
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Kis- és nagyemberek

A 7óra7-en legutóbb megjelent kritikák érintik Polgár Csaba budaörsi rendezését, a Szikszai Rémusz által színpadra állított Párnaembert, Eszenyi Enikő Földrengés Londonban című munkáját, a Semmi konferenciát és a Madách Színházban bemutatott A nyomorultak musicalt.
2016 május 25., 13:48
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Fantázia és valóság

A 7óra7 kritikusai ezúttal Léner András Szerelem című rendezéséről és Mundruczó Kornél legújabb előadásáról írtak, de kiderül az is, mire jutott Ascher Tamás a k2 Színház társulatával és Martin McDonagh a Thália Színházban.
2016 április 14., 10:46
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Rejtélyek életre-halálra

A 7óra7 múlt héten négy olyan előadásról írt kritikát, amelyek az élethez és a halálhoz kötődő rejtélyekkel foglalkoznak valamilyen módon. Ám míg a Sardar Tagirovsky által rendezett 6 inkább elmélkedik a kérdésről, a Madách Színház Váratlan vendégje és az Orlai Produkció által műsorra tűzött Várj, míg sötét lesz egy-egy konkrét eset nyomozását kínálja a nézőknek. A Tatabányán bemutatott A salemi boszorkányok pedig az újvilág egyik legsötétebb, sokak halálával végződött ügyét vizsgálja.
2016 április 5., 15:40
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Drámák és drámázások

A 7óra7 legutóbbi kritikái négy előadásról mondanak véleményt: a budapesti Katona Ahogy teszik című bemutatójáról, amit Kovács D. Dániel rendezett, Vidnyánszky Attila Csongor és Tündéjéről a Nemzetiben, az Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című premierjéről, amelyet Bagossy László állított színpadra, valamint Zsótér Sándor legújabb Brecht-rendezéséről a Nemzetiben.
2016 március 29., 14:01
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Ami számít, és ami nem

Számos különböző színházban jártak a 7óra7 szerzői a közelmúltban is. A bajnokot Pintér Béla állította színpadra a Katona József Színházban, a friss Junior Prima díjas Hoffer Károly Az időnk rövid története című előadása a Trafóban, az Emigránsok a Stúdió K színpadán, Gerald Durrell A hahagáj című műve a Fejlesztés Alatt Q Társulat átgondolásában a MU Színházban és egy érzékeny téma az életről és halálról való döntés felelősségéről (Istenek tanácsa) Valló Péter rendezésében a Rózsavölgyiben.
2016 február 16., 11:19
Színház interjú Szerző: 7óra7

Kókai Tünde: "A színház még mindig valami luxust jelent számomra"

A 7óra7 interjúsorozatban mutatja be a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén végző színész osztályát. A sorozat ötödik részében Kókai Tündét kérdezték.
2016 február 16., 10:03
Színház interjú Szerző: 7óra7

Csányi Sándor: "Nem feladatunk nevelni a nézőt"

A korábban számos magyar film főszerepében látható Csányi Sándor legutóbb a Csak színház és más semmi című tévésorozat révén jutott be a nézők nappalijába. Mindeközben a Thália Színházban nem csak színészként, hanem művészeti vezetőként is dolgozó művész új bemutatóra készül. A 7óra7 beszélgetett vele.
2016 február 10., 16:16
Színház kritika Szerző: 7óra7

Kritika7 – Szex, szerelem, csalás

A 7óra7 a múlt héten öt színházi előadásról jelentetett meg kritikát, amely előadások térben és műfaj tekintetében egyaránt erősen szóródtak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Vizuál

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében