a vágy villamosa

2017 július 10., 10:12
Tánc balett Szerző: Braun Anna

Konkrétumok mentén

Kijevben tanult, Szentpéterváron dolgozott Eifman társulatával, most ötödik évét tölti a Magyar Nemzeti Balettben. Kekalo Iurii nélkül szinte nincs is balett ebben az évadban, láthattuk Anyeginként, Spartacusként, a Manon Lescaut-jaként és A vágy villamosa Allanjeként. A jövő pedig elhozza számára első gyermekét is. Az Opera szólistáját pályájáról és szerepeiről kérdeztük.
2017 június 5., 10:04
Tánc dés lászló Szerző: Kovács Péter

Menekülés a vágyba

Pulzáló személyiségű táncos-koreográfus, aki egyaránt ismeri a klasszikus balett szépségét, és imád időről időre kikacsintani a kortárs mozgásformák felé. Az Erkel Színházban június 17-én bemutatásra kerülő Tennessee Williams-feldolgozás, A vágy villamosa kapcsán faggattuk Venekei Mariannát a női karakter tragédiájáról, érzelmek és testiség viszonyáról, valamint a Dés Lászlóval való közös munkáról.
2014 október 4., 10:15
Tánc ajánló Szerző: (sze)

Eltáncolt vágyak

Október 10-én és 11-én a MU Színházban Tenesse Williams A vágy villamosa című klasszikusa nem klasszikus formában, kortárs táncnyelven lesz látható Kulcsár Noémi koreográfiájában.
2014 január 20., 12:21
Tánc ajánló Szerző: (kzs)

Blanche villamossal érkezik

Január 24-25-én a Kulcsár Noémi Tellabor Tennessee Williams klasszikusát mutatja be a mozgás nyelvén a MU Színházban.
2013 augusztus 16., 06:58
Színház interjú Szerző: Szentgyörgyi Rita

Lovas Rozi: "Az a lényeg, hogy hiteles legyek"

Tavaly végzett a Kaposvári Egyetemen Mohácsi János osztályában. Volt gyakorlaton Kaposváron, Pécsett, a Magyar Színházban és a Játékszínben. Jelenleg a Kiss Csaba vezette Miskolci Színház megújult társulatához tartozik. Stella szerepéért A vágy villamosában elsőre kiérdemelte a Fidelio legjobb harminc év alatti színésznőjének járó díját az idei POSzT-on. INTERJÚ
2013 június 3., 10:30
Színház interjú Szerző: Frauenhoffer György

Kiss Csaba: "Az őszinteségnek mindig megvannak a maga veszélyei"

Az idei POSzT közönsége június 12-én tekintheti meg a Miskolci Nemzeti Színház versenyelőadását, A vágy villamosát, Györgyi Annával a főszerepben. Az előadásról Kiss Csaba rendezőt kérdeztük. INTERJÚ
2013 január 8., 11:30
Színház eszenyi enikő Szerző: (va)

Költözik A vágy villamosa

A tizenhárom éve futó előadást januártól a Pesti Színházban játsszák tovább. Az Eszenyi Enikő főszereplésével játszott produkció új formában lesz látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Profin és gyakran ironikusan vegyítette munkáiban más mesterek stílusjegyeit, megújította az egyházi festmények nyelvét és még a flamand kárpitművészet felélesztésére is maradt ideje.
Vizuál

A legjobban várt januári filmek

Hűvös, szürke januári estéken jó dolog moziba járni, mostanában különösen, mert fontos és izgalmas filmek érkeznek, legtöbbjük számos kategóriában Oscar-díjra jelölt. Szubjektív válogatásunkból a francia szerzői film és egy különleges dokumentumfilm sem maradhatott ki. 
Klasszikus

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.
Vizuál

Drágakőre készült festményre bukkantak a múzeumi raktárban

Hamarosan a közönség is megtekintheti a 17. századi Antonio Tempesta egyik különleges alkotását. Az elmúlt évek kutatásai tisztázták a műtárgy múzeumba kerülésének, majd leltárból való törlésének történetét. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a drágakő lapra (lápisz lazuli) festett mű körültekintő restaurálása is. Az alig egy milliméter vastag kőlap mindkét oldalán egy ószövetségi jelenet látható. 
Könyv

Pintér Béla is Baumgarten-emlékdíjat kapott

Kukorelly Endre az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat, amelynek összegét közösségi finanszírozásból fedezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében