Úgy tűnik, 2013-ban az utazás témája foglalkoztatta leginkább a magyar írókat, költőket. Ez derült ki az Aegon Művészeti Díj május közepi díjátadón, a tíz jelölt kötet közül Kun Árpád Boldog Észak című művét választotta legjobbnak a szakmai kuratórium. A Norvégiában élő szerzővel költözésről, boldogságról itt és ott, valamint a regény formai lehetőségeiről beszélgettünk.

Ebben a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak.

Míg Tompa Andrea előző könyve, A hóhér háza egy magányos leány huszadik századvégi bildungsromanja, addig az új regény egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg száz évvel később.

A helyén érzi-e Magát a magyar irodalomban? Egyrészt igen, másrészt nem. Két monográfusom, Bodor Béla és Halmai Tamás kiváló könyvet írt; nagyszerű kritikák jelentek meg írásaimról, csodálatos beszélgetőpartnereim voltak és vannak. Köszönet érte.

Aimé Billion, a regény főhőse igazi kívülálló, aki nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják.

Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind.

„Teljesedjék be a sorsunk: elmondom neked ezt a történetet. Az éjjel egy gladiátorral álmodtam. Ide teszem az álmot a történet elejére. Tudod, bátorítanom kell magamat.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták?