afrika

2022 március 18., 10:00
Vizuál magazin Szerző: morpho

KÉP-regény: Szavannák, fehér nők…

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan lett a gepárdból zsiráf, és mit csinálnak a német turisták a szavannán.
2020 november 1., 11:55
Plusz magazin Szerző: Fidelio

A magyar afrikanista pusztán vadászni indult volna – Teleki Sámuel

Afrikai jágerkedésnek indult, aztán felfedezte a világ legnagyobb állandó sivatagi tavát. A hóhatárig megmászta a Kilimandzsárót, majd varázslónak adta ki magát a maszájok előtt. Expedíciójának dicstelen fejezete, hogy ötven falut gyújtatott fel Kenyában. 175 éve született Teleki Sámuel.
2017 december 13., 09:45
Plusz afrika Szerző: Szabó Ádám

Világszerte éneklik az "oroszlán-dalt", szerzője mégis szegényen halt meg

A Lion Sleeps Tonight az egyik legnagyobb klasszikus, az Afrika-témájú dal mögötti történet viszont közel sem olyan aranyos, mint maga a nóta. Egy zulu származású zenész kizsákmányolása, egy dallam ezer változata, a szerzői jogok kusza hálója és egy oroszlán, aki néha alszik, néha megesz, néha pedig mi esszük meg őt.
2016 december 22., 12:30
Tánc afrika Szerző: (sze)

A diótörő negyven fokban is ünnep

Afrika nyomornegyedeiben is van balettiskola, és van Diótörő is. Persze ez egyelőre csak kevesek kiváltsága, kitörési pont a hétköznapok tragédiájából.
2016 november 10., 10:03
Klasszikus afrika Szerző: Fidelio

Ajándékozzon hangszersimogatást karácsonyra

Egy koncert, ahol a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a hangszerek csodás világával. Kézbe vehetnek és kipróbálhatnak különböző hangszereket: többek között afrikai dobokat, akusztikus gitárokat és népi furulyákat is. Az interaktív foglalkozásról és a hamarosan megjelenő Hangszersimogató CD-ről Bársony Bálinttal beszélgettünk.
2016 június 15., 10:37
Vizuál afrika Szerző: Fidelio

Banktisztviselőből világhírű felfedező

Torday Emil etnográfus különös karriert futott be: több tucat törzshöz jutott el Kongóban, gyűjteményét többek között a British Múzeum őrzi. Egyes népek vezetőihez olyan mély barátság fűzte, hogy olyan kincsek is a birtokába jutottak, amelyeket semmilyen körülmények között nem lehetett volna megszerezni. A Fidelio-Kultúrpercek videójából még többet megtudhat róla.
2016 április 10., 09:50
Jazz/World afrika Szerző: Szentgyörgyi Rita

Cheikh Lô: "Az életörömöt szeretném közvetíteni"

A Budapesti Tavaszi fesztivál keretében április 16-án a Bálnában koncertezik a tavalyi Womex-díjas zenei világnagyság. A Burkina Faso-i születésű Cheikh Lô zenei gyökerei a szenegáli mbalax műfajban találhatók, de éppúgy merít a nigériai, kongói, Karib-szigeteki vagy a latin-amerikai hatásokból. Szerzőként és előadóként egyaránt a folytonos megújulás és a határok feszegetése jellemzi. Egyszerre sajátosan szenegáli és nemzetközi művész. Az ő zenéjén keresztül ismerte meg a világ a Baye Fall szufi közösséget, amelynek egyik világi elöljárója. Az "imádkozz úgy, mintha már holnap meghalnál és dolgozz úgy, mintha sosem halnál meg" életfilozófiát valló művész a békét hirdető vallásosság, az ökológia, az afrikai menekültek ügyének elkötelezettje.
2016 március 21., 13:04
Plusz afrika Szerző: (ja)

Vadállatok rohamozták meg a múzeumot

Elsőre nem tudtuk hova tenni a szegedi Móra Ferenc Múzeum hírét, miszerint szokatlan látogatók, zebra, zsiráf, oroszlán, víziló telepedtek le a múzeum dísztermében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Jazz/World

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Könyv

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Színház

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Könyv

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink