Június 13-án, a Stadionnyár egyik legizgalmasabb estéjén a világzene kiemelkedő művészei lépnek színpadra, ott lesz Lajkó Félix, Palya Bea, és a Boban & Marko Markovic Orkestar.
Vasárnapig tart a 20. Budapesti Bach-hét a Deák-téri evangélikus templomban. Olyan kiváló előadók lépnek fel, mint Zádori Mária (szoprán) Meláth Andrea (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Jekl László (basszus) vagy Trajtler Gábor (orgona).
Június 21-én indul a jubileumi Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor: Szombathely tizedszer várja egy héten át a látogatókat a műfaj legjobbjaival, olyanokkal, mint Ian Seagal, Vukán György, Tátrai Tibor, Jon Mayer, Oláh Kálmán vagy Scott Hamilton…
Joseph Haydnt már életében tisztelte a világ, az eltelt idő ezt a tiszteletet csak fokozta, évszázadok távlatából lehet csak igazán felmérni azt az örökséget, amelyet Haydn hagyott az utána következő generációknak. Rá emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar június 5-én, pénteken, A teremtés című oratóriumának előadásával.
Fontos döntést hozott pályájával kapcsolatban Fischl Mónika, a népszerű operettprimadonna számos szerepétől, így a Csárdáskirálynő Szilviájától is megválik. Milyen feladatok várnak rá a jövőben? – kérdeztük a Liszt-díjas előadóművészt.
Bár zenész szülei nem erre a pályára szánták, Dolfin Benjámint hamar magával ragadta a muzsika világa, különösen a fagott hangja. A fiatal művész idén az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima díjban részesült magyar zeneművészet kategóriában.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.