A Szünetjel Fesztivál örökébe lépő Relatív (Át)hallások kétnapos zenei programnak ad otthont – már második alkalommal – az Artus Stúdió május 30–31-én.
Jamyang Yeshi tibeti énekes nomád családban született Tibet Amdo területén, ahonnan 1998-ban Indiába menekült a Himaláján keresztül. Az indiai Dharamszalában megrendezett Tibeti Zenei Fesztiválon debütált Fiatalok a hó országából c. zenekarával.
A Benkó Dixieland Band nagy koncertjeinek sorában május elsején rendkívüli alkalomra kerül sor. Az est műfajok találkozása lesz, ahol a jazz, a cross over, a klasszikus zene és az opera előadóművészei mutatkoznak be a zenekar vendégeként.
A free jazz egyik kiemelkedő párosa lép fel május 1-jén a székesfehérvári Petőfi Mozi Music Pubban. Trevor Watts szaxofonos és Veryan Weston zongorista 6 Dialogues című közös lemezük anyagát mutatják be.
Két idehaza jól ismert és kedvelt muzsikus, az amerikai Big Daddy Wilson és az osztrák Ripoff Raskolnikov tavaly év elején kisebbfajta meglepetést okozott közös produkciójával. A talán a teltebb hangzás miatt vették maguk mellé Nagy Szabolcsot, a hazai blues színpadok egyik legtapasztaltabb és legsokoldalúbb zongoristáját. Szabolcs korábban már játszott együtt és lemezt is készített Ripoffal.
Az elmúlt évek hagyományait folytatva a következő évadban is a programkínálat fontos részei lesznek a Jakobi Koncert Kft. által szervezett sorozatok, úgy mint A Zongora, a Kamaraestek, A zongorán túl, a Hangszerek világa, a XI. Nemzetközi Hárfafesztivál és a Koncertek hárfával, s mindez a Koncert 33 részeként kerül megrendezésre.
Fontos döntést hozott pályájával kapcsolatban Fischl Mónika, a népszerű operettprimadonna számos szerepétől, így a Csárdáskirálynő Szilviájától is megválik. Milyen feladatok várnak rá a jövőben? – kérdeztük a Liszt-díjas előadóművészt.
Bár zenész szülei nem erre a pályára szánták, Dolfin Benjámint hamar magával ragadta a muzsika világa, különösen a fagott hangja. A fiatal művész idén az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima díjban részesült magyar zeneművészet kategóriában.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.