alföldi róbert

2010 március 30., 12:43
Színház díj Szerző: (rzs)

Díjak a Színházi Világnapon

A Színházi világnap alkalmából idén is átadták a Gobbi Hilda-, a Soós Imre-, a Hevesi Sándor- és a Vámos László-díjakat. A Szabadtéri Színpadok Szövetsége által létrehozott Amphiteátrum-díjat harmadszor osztották ki.
2009 november 12., 00:17
Jazz/World alföldi róbert Szerző: (fv)

Jubileumi Képzett társítások

A 25. alkalom következik a Képzett társítások – AEGON-estek sorozatában. A rendhagyó, november 26-i esten olyan történik majd, ami eddig még soha: az írók reagálnak a jazz-zenészek témáira.
2009 augusztus 26., 14:56
Zenés színház alföldi róbert Szerző: (pt)

Alföldi és Nyári esete Emmeline-nal

Ma kezdődnek Tobias Picker Emmeline című operájának próbái a New York-i Dicapo Operában. Az előadás rendezője Alföldi Róbert, egyik főszereplője Nyári Zoltán.
2009 május 16., 18:12
Színház alföldi róbert Szerző: Esztergályos Máté

Évadértékelő a Nemzetiben

Több mint egy éve kezdte meg a Nemzeti vérfrissítésének hosszú, előre megkomponált folyamatát, szembenézve minden kritikával, figyelembe véve a baljós vészjelzések sorát. Azonban mindvégig makacsul kitartott elképzelései mellett. Akár jól döntött, akár nem, a Nemzeti Színház üdébb, mint valaha.
2009 január 19., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: László Ferenc

A végén csattan

A kettős szereposztás tényét enyhén túlspilázó produkció két felvonáson át lubickol a derűt fakasztó ötletességben, s itt-ott még némi költőiséggel is megkenekedik a nagyobb gyönyörűség kedvéért. Azután befutnak a metrószerelvények. KRITIKA+GALÉRIA
2008 november 12., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

A sokárnyalatú fekete

Alföldi Róbert New York-i operarendezése tiszta, pontos, ám didaxistól nem mentes, ugyanakkor elegánsan szép rendezés. De valahogy mégsem ragad magával. OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A MEZZO TELEVÍZIÓVAL
2008 február 11., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

"Béke van bennem"

Az elmúlt évtizedben szinte nem volt olyan év, hogy Alföldi Róbert ne hozott volna létre valami meghatározót. Jött sorban az első rendezés, az első kiállítás, az első külföldi rendezés, az első operarendezés, az első talk-show, az első film… 2006 márciusában a Bárka Színház vezetése. Most pedig a Nemzeti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink