almási-tóth andrás

2011 augusztus 13., 14:39
Plusz blog Szerző: (nb)

Brittennek fekszik a Sziget, de Purcellnek már nem

Péntek este az első évüket befejező zeneakadémista operaszakosok is ellátogattak a Szigetre. Persze nem sörözni jöttek, Álmatlan éjszakák című két felvonásos vizsgaelőadásukat hozták el a Fidelio színpadára. Előadásuknak végül csak az első részét játszották el. Britten mellé még csak-csak elviselhető a szomszéd Európa Színpadról üvöltő alternatív rock, de egy Purcell-opera már nem bír el egy ilyet.
2011 június 30., 16:00
Zenés színház zeneakadémia Szerző: Fidelio

Purcell és Britten operája a zeneakadémiai operavizsgán

Purcell és Britten azonos témájú, Shakespeare Szentivánéji álom című drámája ihlette operáját gyúrta az idén az első évüket végző operaszakos zeneakadémisták számára vizsgaelőadássá Almási-Tóth András rendezőtanár. Péntek este Budapesten, az Ódry Színpadon mutatkoznak be a hallgatók.
2010 március 30., 12:43
Színház díj Szerző: (rzs)

Díjak a Színházi Világnapon

A Színházi világnap alkalmából idén is átadták a Gobbi Hilda-, a Soós Imre-, a Hevesi Sándor- és a Vámos László-díjakat. A Szabadtéri Színpadok Szövetsége által létrehozott Amphiteátrum-díjat harmadszor osztották ki.
2009 április 15., 00:00
Zenés színház sullivan Szerző: Jászay Tamás

Folytassa, ellentengernagy!

Zéró történet, erőltetett fordulatok, nagy lyukak a dramaturgián, mondvacsinált konfliktus, fél kézzel összedobott jellemek, innen-onnan összelopkodott dallamok – mi más kell egy nagyszerű színházi estéhez?

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Könyv

A Nobel-díjas Kazuo Ishiguro is esélyes a Booker-díjra

Július 27-én kihirdették az egyik legjelentősebb irodalmi díj, a Booker jelöltjeit. A 13 döntős művet 158 könyv közül választotta ki a szakmai zsűri.
Vizuál

Liszt Ferenc miniszobra díszíti Szöul főutcáját

Új miniszobrot készített Kolodko Mihály, aki ezúttal egészen Ázsiáig repült, hogy leleplezze legújabb alkotását.
Klasszikus

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink