animus kiadó

2021 május 28., 11:25
Könyv hír Szerző: Fidelio

Megjelent a Harry Potter jubileumi díszkiadásának második kötete

A könyvfesztivál ugyan most őszre tolódik, azonban a könyvek szerelmesei nem maradnak különlegességek nélkül nyáron sem. A Harry Potter-regények megjelenésének 20. évfordulójára kiadott élfestett első rész ugyanis folytatást kapott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Nyomtatott magazinjaink