A vírusfertőzés többnyire nemkívánatos dolog, Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója azonban kultúrával szeretné megfertőzni az érdeklődőket.
A Nemzeti Filharmonikusok "Varázslatos kelet" ifjúsági koncertsorozatának keretében a Szöktetés a szerájból lesz látható 2013. január 20-án 11.00 órakor és 15.00 órakor a Müpa Fesztivál Színházban.
Megkezdte a bérletárusítást a zenekar, amely budapesti, vidéki, külföldi koncerteken és a Bartók Új Sorozat folytatásában is megnyitja a zene dimenzióit.
Bartók Bélához fűződő viszonyom különlegesnek mondható. Míg mások Mozart vagy Beethoven zenéjén keresztül ismerkednek meg a komolyzenével, én Bartókkal kezdtem.
Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.