apró színház

2014 július 21., 16:56
gyerek palya bea Szerző: (kki)

Gyerekprogramokban sem lesz hiány Kapolcson

Július 25-én startol Magyarország legrégebbi, de idén új sebességre kapcsoló összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely augusztus 3-ig 53 helyszínen, közel 1000 programmal és 1500 fellépővel várja a kikapcsolódni vágyókat - gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Ráadásul a belépés 10 éves korig ingyenes.
2013 május 19., 18:09
gyerek petőfi sándor Szerző: (kzs)

János vitéz Apróktól kicsiknek

Petőfi Sándor klasszikusát május 28-án mutatja be az Apró Színház társulata a Bethlen Téri Színházban.
2013 március 1., 08:13
gyerek apró színház Szerző: Fidelio

Afrika népmeséi az Apró Színházzal

A februári budapesti bemutató után ismét látható március 3-án és 12-én a Bumba című mesejáték az Apró Színház előadásában a Bethlen Téri Színházban.
2012 november 27., 07:08
Tánc apró színház Szerző: Krupa Zsófia

Szögi Csaba: "Itthon nincsen teljesen független színház"

Már egészen fiatalon is a hazai táncélet egyik vezető egyéniségeként szervezte az együtteseket, majd többek közt megalapította a jövőre huszonöt éves Közép-Európa Táncszínházat. Szögi Csaba művészeti vezető a Bethlen Téri Színházban történt változásokról és az önfenntartás lehetőségeiről beszélt.
2012 október 8., 10:33
Tánc apró színház Szerző: Fidelio

A régi-új Bethlen Téri Színház első évada

Fiatal tehetségek felkarolása, fesztiválok, kortárs tánc, báb- és gyerekszínházi programok, kurzusok, egyetemi klubestek, kávézó, szabadbérlet, kedvezmények és támogatói program: Külső-Erzsébetváros egyetlen színháza nem mindennapi programmal és stratégiával néz a 2012/13-as évad elé.
2012 június 14., 08:03
gyerek apró színház Szerző: Fidelio

Ha június, akkor Szabadtér!

A Budapesti Nyári Fesztivál a jó időre épít, szabadtéri színpadjai - ha csak a gyermekelőadásokat figyeljük is - tele lesznek programokkal.
2012 május 4., 12:02
gyerek premier Szerző: (gá)

Premier: Arany Lille

Igazán különleges, skandináv mondabeli lények fogadják a gyerekközönséget a Bethlen Téri Színház élőzenés műsorában május 6-án.
2011 május 1., 09:49
gyerek bábszínház Szerző: (pt)

Az első nap programja a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén

Május 2.: Kenyérből kelt mese, Mocsármese, Cyber Cyrano - Ciróka Bábszínház, Apró Színház-Új Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink