Klasszikus

Grieg és Mozart – Szegeden és Budapesten

2022.01.10. 10:55
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar a hazai és a nemzetközi porondokon rendkívül népszerű szopránnal, a Müpa - Évad Művésze Baráth Emőkével és korszakunk egyik legnagyobb hatású dirigensével, Takács-Nagy Gáborral két egészen különböző zeneszerző karakter, két egymástól távoli zenei világ bemutatására szövetkezett.

Mozart és Grieg – Közép-Európa és Skandinávia, klasszika és romantika, az örök gyermek nyitott szilajsága és a felnőtt fegyelmezettség burkát feszegető érzelmek – még sorolhatnánk a párhuzamba állítható ellentéteket. A közönséget a Liszt Ferenc Kamarazenekar ezen a koncerten ismét zenei meglepetéssel kényezteti, miközben a változatosság az előadók számára is lehetőséget ad tehetségük és tudásuk gazdag palettájának megvillantására.

Mozart állandósult jelzőjét magától a karmestertől, Takács-Nagy Gábortól kölcsönöztük, ő aposztrofálta a művészt az örök gyermek zeneszerzőnek, az ártatlan rácsodálkozónak, a teljes életműre rávetítve ezt a zenében megfogalmazott életszemlélet. Szerző és interpretátor rokon lelkek:

Takács-Nagy szemében hasonló fények csillannak meg, a huncut gyermeki tréfától a csalódás könnyeiig, hogy aztán a következő témánál újra boldog szikrák cikázzanak közte és a zenekar között.

Takacs-NagyGabor1-100415.jpg

Takács-Nagy Gábor (Fotó/Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar)

Nem véletlen, hogy a világon mindenütt szeretettel fogadja zenekar és közönség egyaránt. A hangverseny első műsorszámaként a K. 201-es A-dúr szimfóniát vezényli, amely a fiatalkori szimfóniák sorába tartozik, de a 18 éves Mozart már érett, tökéletes alkotása, telve derűvel és jókedvű ragyogással.

A szimfóniát követő mű, az ephiteton ornans-nál maradva, egy másik gyermeki képet mutat, a dac, a nyugtalanság, a csakazértis küzdelmes érzelmi láncolata fedezhető fel a szopránáriában. A mű keletkezése köré szőtt legenda is ráerősít a Don Giovanni-korszakban írt virtuóz darab kicsit rossz-gyerekes történetére, hiszen a korabeli pletykák szerint, amolyan „na csináld meg, ha tudod” fricskázás. Egy, az érvényesüléséhez minden eszközt bevető énekesnő követelőző akaratára született 15 perces, az előadó teljes tudását és erejét igénybe vevő, harcias darab népszerűségében vetekszik az Éj királynő áriájával.

Baráth Emőke és a Liszt Ferenc Kamarazenekar már tomboló sikert ért el előadásával a 2020-as Kaposfesten, most ez Szegeden és fővárosban ismétlődhet meg.

BarathEmoke-100414.jpg

Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar)

A szünet után, továbbra is Takács-Nagy dirigálásával, a legismertebb hazai kamarazenekar újabb, a vonószenekari repertoár bővítését célzó vállalkozásának lehetünk tanúi. A hat Grieg-dal zenekari átiratban ősbemutatóként hangzik el, új minőségében válhat még népszerűbbé, hiszen Baráth Emőke éteri szépségű hangja mellé a kamaraegyüttes kísérete ad új színeket és árnyalatokat. A csodás romantikus ciklus a Grieg-házaspár válságos és szomorú életszakasza után, az újrakezdés bizakodó hangulatában, az 1884-89 közötti években keletkezett. Goethe és Heine mellett a korszak romantikus német költőinek népszerű, rokokóba hajló megzenésített emlékkönyv-versei korabeli slágerdallamokká, vidám-szomorú, dúdolható, visszaidézhető, klasszikus zenei kedvencekké váltak.

A koncert végén pedig Grieg egyetlen teljességében elkészült és fennmaradt vonósnégyese hangzik el, LFKZ-s virtuóz előadásban, négy helyett tizenhatan, szoros művészi egységben, gazdagabb hangzásban mutatják be a 1878-ban keletkezett, nagyívű alkotást.

Az előadást a szegedi közönség 2022. január 20-án este a Nemzeti Színházban, a budapesti publikum 23-án a Zeneakadémián élvezheti.

20220123-100414.png

Mozart és Grieg - Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar)

Mozart és Grieg

Liszt Ferenc Kamarazenekar

Művészeti vezető: Várdai István

Koncertmester: Tfirst Péter

Közreműködik: Baráth Emőke (ének)

Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Műsor:

  • Mozart: A-dúr szimfónia, K. 201
  • Mozart: Bella mia fiamma – hangversenyária, K. 528

---

  • Grieg: Hat dal, op. 48 – vonószenekari kísérettel, Ari Rabenu átiratában
  • Grieg: 1., g-moll vonósnégyes, op. 27 — vonószenekari előadásban

 

Jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Támogatott melléklet.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.
Klasszikus

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus

A kóruséneklés legnagyobbjait díjazta a KÓTA a magyar kultúra napján

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége tizennégy kategóriában díjazta azokat a karnagyokat, tanárokat és zongorakísérőket, akik munkájukkal segítik a hazai kóruséletet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

59 éves korában elhunyt Patkós Sándor fagottművész

Tragikus hirtelenséggel, életének 59. évében, január 26-án elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.
Klasszikus ajánló

Kurtág György életműve előtt tisztelegnek a BMC-ben

A zeneszerző fia, ifjabb Kurtág György, Kiss Péter zongoraművész, valamint egy francia művészekből álló kamaraegyüttes ad koncertet a Budapest Music Centerben február 18-án.
Klasszikus interjú

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus ajánló

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.
Klasszikus hír

A kóruséneklés legnagyobbjait díjazta a KÓTA a magyar kultúra napján

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége tizennégy kategóriában díjazta azokat a karnagyokat, tanárokat és zongorakísérőket, akik munkájukkal segítik a hazai kóruséletet.