aukció

2013 december 13., 09:18
Klasszikus rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Rácz Zoltán és Virág Judit

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának december 14-i adásában megszólal még Merker Dávid szociológus és Németh Ferenc jazzdobos is.
2013 november 19., 09:55
Vizuál jótékonyság Szerző: Fidelio

Jótékonysági aukció a belváros szívében

Harmadik alkalommal kerülnek kalapács alá "A művészet integrál" program alkotásai november 21-én a KOGART Házban, a Down Egyesület szervezésében. Több mint negyven alkotást bocsátanak árverésre, melyeket több mint száz Down-szindrómás és ép gyermek közösen alkotott kortárs festőművészekkel.
2013 március 19., 11:15
Vizuál kiállítás Szerző: (va)

Aukció a Katona József Színház relikviáiból

A Katona József Színház 30 éves történetének tárgyi emlékeit bocsátják aukcióra a FUGA Budapesti Építészeti Központban a Katona30 - Emlékképek címmel látható kiállítás zárásaként március 23-án.
2013 január 6., 14:26
Vizuál aukció Szerző: (bn)

Millió dolláros bébik

Az Artinfo.com szerint 2012-ben leginkább Munch, Richter és Rothko munkáinak köszönhetően mozgolódott az aukciók számokból, címkékből és trendekből építkező, véresen komoly világa. A lap összesen tíz eseményt gyűjtött össze, mi kiválasztottuk ötöt.
2012 november 12., 09:05
Klasszikus árverés Szerző: Fidelio

Toscanini-gyűjtemény kalapács alatt

A világhírű olasz karmester kézirataiból, leveleiből és egyéb tárgyaiból álló gyűjteményt árverez el Londonban a Sotheby's aukciós ház november 28-án.
2012 március 3., 14:00
Vizuál kambodzsa Szerző: (bn)

Zelnik István adománya

A műgyűjtő egymillió dollárért venne meg egy kambodzsai kőszobrot, majd ő adná azt vissza adományként a délkelet-ázsiai országnak.
2011 december 7., 12:32
Könyv Könyv Szerző: (csj)

Winkler Nóra: Csillagtúra

Egy sokoldalú személyiség első kötete képzőművészetről, aukciókról, médiáról – és saját életéről.
2011 december 1., 07:00
Vizuál árverés Szerző: Balkányi Nóra

Az utolsó Szinyei-kép és Rákosi tükre

Mézesmadzag extra: Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály, Aba-Novák Vilmos és Madarász Viktor festményei, a Habsburg-ház és az Eszterházy-család műtárgyai - mind ott figyelnek a Váci utca 11/b-ben. November 23. és december 4. között jól meg lehet nézni, december 5. és 8. között pedig jól meg lehet venni. Csak le kell fordulni a Ferenciek terénél, elsétálni a Jingle Bells-t elmélyülten kántáló kesztyű árusok mellett, és már meg is érkeztünk egy teljesen másik univerzumba. Kis színes papírokért nagy színes festmények kaphatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Először szólaltak meg a Nemzetiben felmondó színészek

A színháztól távozó Barta Ágnes és Mészáros Martin a Telexnek nyilatkozott arról, hogyan élték meg a társulat tagjaként töltött éveket, és miért döntöttek úgy, hogy szabadúszóként folytatják a pályájukat.
Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.

Nyomtatott magazinjaink