Van abban valami lehangoló, hogy Harold Pinter mennyire szobaíró. Mármint hogy folyton szobafogságra ítéli hőseit. Szereplői szinte soha el nem hagyják a zárt teret, még akkor sem, ha éppenséggel megtehetnék. Az utolsó pohár című egyfelvonásosban eleve nem mehetnek sehová, mivel a szerzői fikció valamiféle cellában vagy kihallgató helyiségben cövekelte le őket. KRITIKA