bagó bertalan

2024 november 25., 11:20
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

„Olyan mintha hátat fordított volna nekünk Isten” – Bagó Bertalannal beszélgettünk a Részegekről

Ivan Viripajev Részegek című darabját mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház december 13-án. Az előadást Bagó Bertalan állítja a Kozák András Stúdió színpadára, a rendezővel a részegség metaforájáról, a produkció kihívásairól valamint a darab aktualitásáról beszélgettünk. 
2023 október 20., 11:25
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

„Mindenkinek megvan a saját igazsága” – Beszélgetés Bagó Bertalannal az Apacsokról

November 11-én mutatja be a Vörösmarty Színház Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című darabját. A készülő bemutató kapcsán az előadás rendezőjével, Bagó Bertalannal beszélgettünk.
2023 január 31., 15:30
Színház ajánló Szerző: (x)

Koldusopera – Bagó Bertalan rendezése a József Attila Színházban

Műfaját tekintve: opera, musical, operett és mindezek paródiája – nemcsak ígérik ezt a darabról, de be is váltják február 18-ától a József Attila Színház színpadán, Bagó Bertalan rendezésében.
2023 január 18., 12:15
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Komáromi maratonra indult a székesfehérvári színház Boeing, Boeing című előadása

Hatalmas sikerrel mutatkozott be a székesfehérvári Vörösmarty Színház vígjátéka Bagó Bertalan rendezésében a Komáromi Jókai Színházban tartott első bérletes előadás premierjén. A két intézmény együttműködésének köszönhetően Marc Camoletti komédiája igazi maratont tart a Duna túlsó partján.
2022 november 18., 11:25
Színház ajánló Szerző: (x)

Élmények tálalva – Ismét lesz Vörösmarty Járat

A székesfehérvári színház igazi kulturális kalandra hívja a színház és a gasztronómia szerelmeseit: a Vörösmarty Járat legközelebb november 25-én indul az Etele térről. A program keretében az érdeklődők a Julius Caesar című előadást tekinthetik meg.
2022 október 14., 11:20
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Rímelni a mára – bemutatták Székesfehérváron a Julius Caesart

Október 8-án a székesfehérvári Vörösmarty Színházba költözött egy rég elfeledett Róma: ami akár ma is lehet. Ami itt is lehet. Ami bárhol lehet. Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan vitte színpadra. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián látható.
2022 szeptember 8., 13:15
Színház ajánló Szerző: Vörösmarty Színház

Elstartolt a Julius Caesar a Vörösmarty Színházban

Megkezdődött Székesfehérváron az új évad első nagyszínpadi bemutatójának próbafolyamata. Bagó Bertalan rendezésében október 8-án mutatják be a Shakespeare-klasszikust, amely a demokrácia vs. diktatúra problematikáját járja körül. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sarádi Zsolt, Nagy Péter és Krisztik Csaba.
2022 február 23., 10:25
Színház ajánló Szerző: Vörösmarty Színház

Amikor egy egész város korrumpálható – Tóth Ildikó játssza Az öreg hölgyet Székesfehérváron

Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-mű olvasópróbájával ismét nagy munka kezdődött a Vörösmarty Színházban. A főszerepekben Tóth Ildikóval és Gáspár Sándorral, de szinte a teljes társulat részvételével indult útjára a következő nagyszínpadi előadás Bagó Bertalan irányításával és Vereckei Rita díszlet- és jelmezterveivel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink