balázs elemér group

2017 szeptember 19., 10:21
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

„Mindig is kilógtam a dobosok közül”

Balázs Elemér dobos-zeneszerző a hazai jazz-élet egyik legmeghatározóbb alakja. Idén ünnepli 50. születésnapját és pályájának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 23-án nagy koncerten lép fel a MOMKultban, felidézvén pályájának különböző állomásait zenésztársaival.
2016 augusztus 10., 10:45
Jazz/World balázs elemér group Szerző: (sze)

Minden este szól a jazz a Zempléni Fesztiválon

Augusztus 12-től a jubileumi, 25. fesztivál keretében olyan előadók fognak Sárospatakon és a környező településeken játszani, mint a Balázs Elemér Group, a Trió Midnight, vagy Szakcsi Lakatos Béla.
2016 július 3., 09:02
Jazz/World fonogram díj Szerző: Szász Emese

„Kitört belőlem a gyermekded rajongás"

Szőke Nikoletta időről időre a legnagyobb sztárokkal énekel, Bobby McFerrin, Kurt Elling után ősszel Michel Legrand lesz majd partnere. Emellett pedig sorra zsebeli be a díjakat, miközben családanyaként is folyamatosan helytáll. Az utóbbi idők történéseiről kérdeztük a nemsokára dalszerzőként is bemutatkozó énekesnőt.
2016 június 9., 12:54
Jazz/World mahasz Szerző: (sze)

Fonogram-díjat kapott a Balázs Elemér Group

Június 8-án tizenkét hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat a Várkert Bazárban a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MaHaSZ) által rendezett díjátadón.
2016 március 23., 08:22
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

Balázs Elemér: „Büszke vagyok, hogy a fiammal dolgozhattam”

2015-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Balázs Elemér Group. A jubileum apropóján Örök szerelem címmel lemezt, és hozzá kapcsolódó interjúkötetet is megjelentettek. Március 23-án a MOM Kulturális Központban mutatják be az albumot.
2016 január 26., 12:11
Jazz/World balázs elemér group Szerző: (sze)

Ismét a BJC-ben muzsikál az egyik legjobb jazzdobos

Amikor ezt írjuk, Balázs Elemérre gondolunk, akiről Pat Metheny egyszer azt nyilatkozta: „Elemér véleményem szerint az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összehasonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik.” A Balázs Elemér Group január 28-án ismét a Budapest Jazz Clubban hallható.
2015 december 16., 15:17
Jazz/World hír Szerző: Fidelio/MTI

Interjúkötettel ünnepel a Balázs Elemér Group

A zenekar történetét feldolgozó könyv és a legismertebb dalokat új hangszerelésben tartalmazó CD is megjelent a Balázs Elemér Group 15. születésnapja alkalmából. A hazai jazz-színtér meghatározó formációja december 21-én ad összegző koncertet a Müpában.
2015 szeptember 21., 12:58
Jazz/World budapest jazz club Szerző: (kzs)

"Voltak álmaim dobokról"

A Port.hu Jazz Estjén ezúttal Balázs Elemér együttese lép fel Szőke Nikolettával szeptember 29-én a BJC-ben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink