bama társulat

2010 november 30., 13:04
gyerek bábszínház Szerző: (pt)

Háromnapos gyerekbirodalom

December 3. és 5. között a Merlin Színházban rendezik meg a Zsidó Gyerekszínházi Napokat, amelyre 3–12 éveseket várnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Klasszikus

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Tánc

Járt már balettórán? Most érdemes benézni a Táncművészeti Egyetemre

Nyílt balett- és néptáncóra, könyvbemutató, épületbejás, jelmezek és berendezett enteriőr várja a látogatókat a kulturális örökség napjai alkalmából a Magyar Táncművészeti Egyetemen szombaton.
Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Színház

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében