barnák lászló

2024 február 2., 13:00
Színház ajánló Szerző: Fidelio

„Ha elárul, megátkozom” – Az ajtó bemutatójára készülnek Szegeden Fekete Gizi és Szilágyi Annamária főszereplésével

A 2024-es év legelső kisszínházi bemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház. Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát Barnák László rendezésében láthatja a közönség február 2-ától.
2023 október 31., 13:45
Színház hír Szerző: Fidelio

Emléktáblát avattak Szegeden Körmendi János tiszteletére

Születésének évfordulóján szegedi szülőházán avatták fel a 2008-ban elhunyt színművész emléktábláját, családja jelenlétében.
2023 július 4., 11:25
Zenés színház interjú Szerző: (cj)

Vágy, hogy egy kicsit elvarázsolódjunk – beszélgetés Barnák Lászlóval

Július 7-én indul a Szegedtéri Szabadtéri Játékok első előadása. A szabadtéri idei évadjáról Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával beszélgettünk..
2023 május 31., 15:50
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
2023 április 28., 12:20
Plusz hír Szerző: Fidelio/MTI

Barnák Lászlónak és Gyüdi Sándornak is további öt évre szavazott bizalmat a szegedi közgyűlés

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját ismét Barnák László töltheti be, míg a Szegedi Szimfonikus Zenekar élén is Gyüdi Sándor marad az igazgató Szeged város közgyűlésének döntése értelmében
2023 április 27., 10:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Barnák László főigazgatói pályázatát támogatta a kulturális bizottság Szegeden

A Szegedi Nemzeti Színház vezetői posztjára jelentkezőket április 26-án hallgatta meg az önkormányzati testület. Peller Károly az ülésen bejelentette visszalépését, a bizottság egyhangúan Barnák László pályázatát támogatta – adta hírül a Szeged.hu.
2023 március 20., 10:55
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Harmadszor mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház az anatevkai tejesember történetét

Király Levente és Gregor József után ezúttal Borovics Tamás bújt Tevje bőrébe a Hegedűs a háztetőn című musical szegedi előadásában. A zenés produkció márciusban három, áprilisban további két alkalommal látható a Nagyszínházban.  
2023 március 8., 10:10
Színház hír Szerző: Fidelio

Úgy tűnik, eldőlt, ki fogja vezetni a szegedi színházat – Botka László polgármester gratulált Barnák Lászlónak

A szakmai bizottság Barnák László pályázatát támogatta a három aspiráns meghallgatását követően. Botka László saját FB-oldalán üdvözölte a döntést, és megígérte, hogy a bizottság állásfoglalása alapján meg fogják hosszabbítani a jelenlegi főigazgató mandátumát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Fekete Győr István

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanára 88 éves volt.
Színház

Nemzetközi fesztiválok a Karinthy Színházban

Június 4-én és 5-én a Nemzetközi Történetmesélő Fesztiválon, június 8-án pedig az I. Karinthy New Wave Festivalon találkozhat a közönség nemzetközileg elismert művészekkel.
Zenés színház

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Új évadról, sztrájkról, szereposztásokról és az Eiffel Műhelyházról is kérdeztük Ókovács Szilveszter főigazgatót, aki azt is elárulta, mit gondol az elmúlt időszak néhány olyan kínos ügyéről, amit felkapott a sajtó.

Nyomtatott magazinjaink