bartók

2017 február 22., 11:57
Klasszikus lemez Szerző: Fidelio

Hiába rejtegette Bartók ezt a zongoranégyest, most lemezre vették

Bartók, Dohnányi és Kodály alig ismert műveit rögzítette a Notos Quartett, ami azt is jelenti, hogy egy német kamaraegyüttes jobban beleásta magát a magyar zenei örökségbe, mint mi magunk.
2017 február 20., 17:55
Klasszikus kosztolányi Szerző: Óbudai Danubia Zenekar

Folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar sorozata

Játsszon a Fidelióval és legyen ott március 30-án 19:30-tól a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar Otthon vagyunk című sorozatának harmadik koncertjén.
2016 december 25., 08:42
Tánc interjú Szerző: Hóbor Helga

„Bartók mindig nagyon közel állt hozzám”

Horváth Csaba rendező-koreográfussal, a Forte Társulat megalapítójával és vezetőjével Bartók Concerto és V. vonósnégyes műveire készült koreográfiái kapcsán beszélgettünk. A Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben megszületett előadás december 28-án látható a Várkert Bazárban.
2016 december 7., 12:47
Klasszikus bartók Szerző: Fidelio

A legjobbak között a Hungaroton Bartók-lemeze

Az International Classical Music Awards (ICMA) 2017. évi szavazásán a Hungaroton Bartók the Pianist című albuma a három legjobb felvétel közé jutott az Archív kategóriában – közölte december 6-án Remy Franck, a zsűri elnöke.
2016 december 6., 15:43
Klasszikus verseny Szerző: (sze)

Bartók Világversenyt és Fesztivált szervez a Zeneakadémia

A zeneszerző születésének 135. évfordulója alkalmából indítja útjára az intézmény a Bartók Világverseny és Fesztivált, amelyre első ízben 2017 szeptemberében kerül sor.
2016 október 18., 16:07
Jazz/World jazz Szerző: Cafe Budapest

Bartók és a jazz

A CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál utolsó hétvégéje is izgalmas műfaji találkozásokat tartogat. Bartók update 2.0 és a Bartók Electrified címmel két különleges, a magyar zeneszerzőóriás ihlette produkció kerül színre a CAFe Sátorban az eNerd3 és a Párniczky Quartet előadásában.
2016 október 1., 09:58
Klasszikus beszámoló Szerző: Kutasy Zsolt

Beszélgetések Bartókról

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar minden évben Bartók Béla halálának (szeptember 26.) évfordulója körül rendezi évadnyitó hangversenyét. A műsorban a szerző olyan darabjaiból hallhattunk válogatást, amelyekben nemcsak a formai bravúrok, hanem a hangzás kísérletező, illetve összegző terepén járhattunk.
2016 szeptember 28., 14:41
Tánc müpa Szerző: Fidelio

"Mutatom, hogy mindenki megértse"

Egy balettelőadás, amit Kínában betiltottak. Egy történet amely felkavaró. Bartók Béla A csodálatos mandarin című pantomimja október 7-én nyitja a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált a Müpában. Vincze Balázs koreográfust kérdeztük.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.

Nyomtatott magazinjaink