bata éva

2019 november 22., 15:35
Színház premier Szerző: Fidelio

Staféta-nyertes kortárs angol drámát mutat be a Szkéné 

Két évvel a Royal Courtban tartott premier után, Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra főszereplésével november 22-én mutatkozik be a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című előadás a Szkéné Színház és a Manna közös produkciójában.
2017 március 30., 15:47
Színház bors Szerző: Fidelio

Vezető színészek hagyják ott a Vígszínházat

Stohl András mellett távozhat Lengyel Tamás, Bata Éva és Kerekes József is – írta meg a Bors.
2014 november 10., 12:56
Színház magazin Szerző: (x)

Junior Prima Díj – 2010

Egy év kihagyás után, 2010-ben újból átadták a Junior Prima-díjat színművészet kategóriában. Tíz fiatal tehetség: öt színművész, két táncművész és egy-egy énekes, díszlettervező, illetve vágó vehette át ebben az évben a díjat az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2013 január 20., 07:00
Színház eszenyi enikő Szerző: Várhegyi András

Fidelio Színházi Est: Rómeó és Júlia

A Fidelio Színházi Est-sorozat keretében ez alkalommal a Vígszínház Rómeó és Júlia című előadása után tartunk közönségtalálkozót január 22-én. A darabot – melyhez Varró Dániel új fordítást készített – Eszenyi Enikő vitte színre Bata Éva és Varju Kálmán főszereplésével.
2013 január 4., 15:34
Színház játék Szerző: (va)

Szerenádozzon Veronában!

Legyen a Fidelio vendége a Rómeó és Júlián a Vígszínházban, és vegyen részt az előadás utáni közönségtalálkozón! GALÉRIÁVAL!
2012 december 31., 09:00
Színház vígszínház Szerző: (va)

Bata Éváé a Ruttkai-gyűrű

Idén is a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján ítélték oda az emlékdíjat. Az értékelésben kiemelték Bata Éva A lovakat lelövik, ugye?, valamint a Vénusz nercben című előadásokban nyújtott alakítását.
2012 november 21., 14:30
Színház premier Szerző: Fidelio

Premier: Vénusz nercben

A Pesti Színház előadását november 23-án mutatják be, Bata Évával és Telekes Péterrel a főszerepben. A rendező: Marton László. GALÉRIÁVAL
2012 június 13., 10:19
Színház díj Szerző: Fidelio

Kik lettek a Vígszínház legjobbjai?

Évadot zártak a Vígszínházban: Eszenyi Enikő értékelte a szezont, és átadták a társulat kitüntetéseit.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

75 éve halt meg Csortos Gyula - PORTRÉ

Hetvenöt éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője. 
Vizuál

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Színház

Egy klasszikus és kortárs színházi társulat élete és hirtelen halála

Molière, Bulgakov, Szophoklész, Shakespeare művei, a szereplők improvizációi alapján készül és a jelen történéseire reflektál a Szentendrei Teátrum ősbemutatója, a Függöny. A rendező, Sardar Tagirovsky, arról is beszélt, hogy ami Molière korában történt, és ami most történik, aközött nincs nagy különbség.
Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében