béres lászló

2014 augusztus 8., 12:55
gyerek ajánló Szerző: (kki)

Meseterasz és gyerekelőadások Kolozsváron

Színházsátorral, előadásokkal és gyerekprogramokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt az erdélyi teátrum ilyen gazdag programkínálattal.
2012 szeptember 9., 10:14
Tánc nagy lászló Szerző: Fidelio

A tánc kölcsönhatásai Gyergyószentmiklóson

Negyedik alkalommal szervezik meg szeptemberben Gyergyószentmiklóson a dance.movement.theater nemzetközi tánc- és mozgásszínházi fesztivált, amely az idén a zene, a tánc és a mozgás közötti kölcsönhatásra összpontosít.
2011 július 21., 23:41
Színház nemzeti színház Szerző: (pt)

A budapesti Három nővér Bukarestben

A Nemzeti Színház Andrei Serban rendezte előadása ősszel a Román Színházi Fesztiválon lesz látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.
Vizuál

Marion Cotillard és Adam Driver musicaljével nyílik a cannes-i filmfesztivál 

A látomásos és rejtélyes filmjeiről ismert francia rendező, Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál - jelentette be hétfőn Thierry Frémaux fesztiváligazgató a France Inter rádióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében