blog

2014 október 15., 22:37
Plusz blog Szerző: régizene

Mozart: Requiem - a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékezetére

Ciszterci Szt. Imre-templom okt. 23., csütörtök 19.00
2014 május 9., 21:45
Plusz blog Szerző: régizene

Hangversenyek a Ciszterci Szent Imre Templomban

Hagyományaink szerint a muzsika mellett felhangoló gondolatokat is kínálva szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani templomunk tavaszi sorozatát. Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kettőse a klasszikus és a népi kultúra sajátos összhangjából kínál századokon átívelő ízelítőt. A Savaria Barokk együttes a korhű hangszerek szakértője valamint Fekete László főkántor közös műsora a holokauszt áldozataira emlékezik. Orgonaestünk pedig a templom életében jelentős és különleges állomás, hiszen újonnan épülő hangszerünk első, ünnepélyes megszólaltatására hívjuk mindazon szervezeteket, magánszemélyeket, zenebarátokat, akinek támogatása nélkül nem juthattunk volna el e mérföldkőig. Sorozatunk ezen óráit tehát szeretettel ajánlja a kedves Olvasó figyelmébe a szerkesztő: Csányi Tamás karnagy.
2014 március 19., 21:00
Plusz blog Szerző: régizene

The Hilliard Ensemble

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében 2014. április 1-jén (kedd) 19:30-kor kezdődik az újra megnyílt Pesti Vigadóban az egyik ismert régizenei együttes, a Hilliard Ensemble előadása.
2014 március 19., 20:41
Plusz németh pál Szerző: régizene

Händel : Deborah - magyarországi bemutató

Újabb barokk zenei csemegét hallhatunk a Magyar Händel Társaság szervezésében 2014. március 24-én a Budapest Music Centerben este 19 órai kezdettel. Georg Friedrich Händel Deborah című oratóriumát adja elő a Savaria Barokk Zenekar a Kodály Kórus Debrecen énekeseivel és számos kiváló, világhírű magyar és külföldi szólistával együtt Németh Pál vezényletével. A mű Magyarországon még nem hangzott el, s a bemutató érdekessége, hogy a kottát maga Németh Pál fuvolaművész, az est karmestere rekonstruálta.
2014 március 19., 20:29
Plusz blog Szerző: régizene

Malcolm Bilson és Szutrély Katalin estje

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2014 2014. március 31. (hétfő) 19.30h Lotz terem (1061 Budapest, Andrássy út 39.) Malcolm Bilson (fortepiano) - Szutrély Katalin (szoprán)
2014 február 27., 22:04
Plusz németh pál Szerző: régizene

Händel: Apollo è Dafne a Nádor Teremben

A görög mitológiából jól ismert, babérfává változott Daphné- történet egyik legszebb megzenésítését tűzte műsorára a Magyar Händel Társaság. Georg Friedrich Händel La terra è liberata című világi kantátája (jegyzékszáma: HWV 122) az Apollo è Dafne alcímet viseli, melyet két énekes szólista és Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken ad elő Németh Pál karmester és fuvolaművész vezényletével 2014. március 2-án 19 órai kezdettel. Az előadás helyszíne a Nádor Terem, mely egyben a Magyar Händel Társaság központja is.
2014 február 20., 22:36
Plusz blog Szerző: régizene

Elhunyt Olsvai Imre népzenekutató, zeneszerző

2014. február 19-én, 82 éves korában elhunyt Olsvai Imre, Kodály legfiatalabb tanítványa, Életfa-díjas népzenekutató, zeneszerző, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetettje, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, a KÓTA és a Vass Lajos Szövetség tiszteletbeli elnöke.
2014 február 11., 00:36
Plusz blog Szerző: régizene

Czidra László Emlékest 2014

2014. február 22-én 19 órakor immáron 13. alkalommal rendezik meg a Czidra László Emlékestet Budapesten a Nádor Teremben. A magyar régizenét, s ezen belül a historikus barokk furulyazenét szerető közönség az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhat a különböző budapesti koncerttermekben furulyamuzsikát. Nemrégiben járt hazánkban több európai hírű furulyaművész is, kiket a közönség nagy ovációval ünnepelt. A helyszínen kiderült, hogy a közönség egy része nem ismeri a historikus barokk furulyát (idegen nevén blockflötét) mint nyilvános koncertre alkalmas hangszert, illetve a hangszerhez kapcsolódó repertoárdarabokat. Ugyanakkor szerencsére van már a koncertlátogató közönségnek egy olyan rétege, s ők nem is kevesen vannak, akik éppen Czidra László tevékenységének és életművének köszönhetően már nem az abszolút újdonság erejével hallgatják és szeretik ezt a zenét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.
Klasszikus

Márta emlékére játszik Kurtág György

Az új felvételen Mozart-mű hallható.
Színház

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Könyv

Az író, akinél Vámos Miklós sem jön rá a fordulatokra

Ezúttal a méltatlanul előítéletesen kezelt orosz irodalom egy képviselőjét ajánlja Vámos Miklós, aki e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében