Az elfogadásról, az önmagát egészségesnek nevező társadalom hibáiról, az egyéni küzdésről és túlélésről szól ez a mélyen humánus, bölcs darab február 21-én a Pesti Színházban.
Februárban lehet még látni a Trafóban a Kirakat bolygót, az FKSE új tagjainak kiállítását és el lehet látogatni még a Park Galériába is, ahol Bukta Imre óriás kukoricái várnak - de ők akár júniusig.
A sorozat főszereplői a zene „szerszámai" - a hangszerek. Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók autentikus élőzene által, az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével.
Bár nem ritka a határon túli magyar színházak vendégjátéka a fővárosban, az mégsem gyakori, hogy egy hónapon belül három teátrum előadásait is láthassa a közönség.
Mit esznek ezen a farsangon? - kérdezhetné egy pesti, pedig tudhatná, hogy például fánkot, ha éppen nem a Budapesti Operabál legínyencebb fogásaira gondol.
Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.