Lázár, Olimpia

Macskafogó-tanfolyam

2009.05.15. 15:40

Programkereső

Moloch, a pokolfajzat óriásmacska koromfekete alakja beteríti a borítót, csupán hatalmas, mágikus erejű sárga szeme villog. „MACSKAFOGÓ A sátán macskája” formázza a száját a címfelirat, legalul pedig az áll, hogy Filmkönyv.
macskafogó-borító
macskafogó-borító

A legendás, hajdani Macskafogónak óriási rajongótábora van kortól, nemtől függetlenül, s az sem ritka, hogy a film elkészülése után született fiatalkák - a szülők DVD-jén felnőve - otthon vannak a témában. A Macskafogó 2 az ilyenkor szokásos összehasonlításban hol alulmarad, hol bírja a versenyt elődjével szemben, de a most megjelent, kizárólag a második részre fókuszáló kötet szempontjából ez mellékes, mivel a nyomtatott verzió nem csupán az újabb kalandokat reprodukálja, de a rajzfilmkészítés szellemi fázisaiba is beavatja az olvasót.

A könyv első felét a Macskafogó 2 képei töltik ki, de nem úgy, ahogy a Walt Disney mesekönyvekben megszoktuk, vagyis a szöveg illusztrációjaként, hanem képregénnyé alakítva.

A japán animáció hazai térhódítása óta tudjuk, hogy képregényből (manga) gyakran alkotnak rajzfilmet (anime), itt azonban pont fordítva történt. A macskásított előszó, vagyis az „elő-kaparás" utáni oldalon rögtön az aruvimi erdőben találjuk magunkat, s máris indul az álló képkockákból összerakott történet:

Stanley, a „sokoldalú, de kissé kétbalkezes figura" az őserdő mélyén dzsungelmacskák fogságába esik, s mivel őket elkerülte a Macskafogó-robot szelídítő programja, hősünket - roston sülve - rögvest el is akarják fogyasztani. Persze nem eszik forrón a kását (akarom mondani: az egeret), így Stanley egy kis szerencsével - illetve Torzon segítségével - egérutat nyer. Torzon fura figura, egy nagy gombolyag, amolyan „Tarzan-szerű őserdei, egérszimpatizáns lény", akiről végül kiderül, hogy „nem is annyira férfias, mint amennyire annak látszik". Torzonra rengeteg munka vár, mert Mióka - akit „súlyos aludttej függősége erősen szórakozottá, sőt talán kissé ütődötté is tett" - megidézi Moloch félelmetes lényét a Macskapokolból. Ő akkora falat, hogy - mellette vagy ellene, de - a régi harcosoknak is csatasorba kell állniuk, így visszatérnek ismerőseink az első részből: ki megöregedve mint Safranek, ki elhízva mint Mr. Gatto és Cookie, néhányan viszont jól karban tartott formájukban, mint Mr. Teufel és Pissy. Hogy ki milyen(né) lett, az persze a filmből is látható, de a könyv második részében, a történet utolsó, vége feliratú kockája után következő „extrák"-ból - azaz az „Ínyencségek kultúrmacskáknak" című fejezetből - első kézből nyerhetünk erre vonatkozó információkat.

A „személyi kartotékokat" tartalmazó középső részben tehát a legfontosabb tizenhét figura karaktere bontakozik ki: jellemrajzukat rövid leírások közlik (belőlük idéztünk fönt), végső alakjuk megszületését pedig a rajzvázlatok módosulásán át követhetjük. A visszatérő szereplők húsz évvel ezelőtti énjét összevethetjük öregített változatukkal, az újak terveinél pedig a variációk gazdagságát bámulhatjuk. (Torzon figurájához például hat fazont rajzolt Maros Zoltán, hogy aztán a hetedik jelenjen meg a filmvásznon.)

Hogyan készítsünk rajzfilmet? - merülhet fel sok, ebbe az irányba orientálódó ügyes kezű diákban. A dolog egy kissé bonyolultabb, mint képzeljük, mert sajnos, történet nélkül a legszuperebbül megrajzolt figurával sem lehet mit kezdeni! Az első lépés itt is a forgatókönyv, s bár Nepp Józsefé - az ő rajzos forgatókönyve a kötet harmadik eleme - talán túl profi a kezdők számára, ennek ellenére (vagy pont ezért) támpontul és mintaként szolgálhat. Mellesleg a forgatókönyv elolvasásával a legfőbb kérdésre is választ kapunk: miképp válhat képpé a szöveg? Érdekesség, hogy a szerző hasábok között elhullajtott laza vázlatai csupán az alaphangot adták meg, ezekről dobbantva született meg a Ternovszky Béla rendező által jóváhagyott végleges képi forma.

Nem új keletű divat - mint említettük az elején - rajzfilmet könyvvé adaptálni, ám eddig nem volt szokás túllépni a képek reprodukálásán. Most azon kívül, hogy jól szórakozunk, még némi rajzfilmképzésben is részesülünk, s épp ebből származhat a kötet egyetlen „veszélye": félő, hogy úgy járunk majd a Filmkönyvvel, mint a kisvasúttal: apuka többet játszik vele, mint megajándékozott gyermeke.