Árpád

Az univerzális előadásban hiszek

2009.06.09. 11:24

Programkereső

Kezdetben nem a báb, hanem az élő színház érdekelte. Csató Kata színésznőként több színházi produkcióban és filmben is szerepelt, míg végül nem ő a bábra, hanem a bábszínház talált őrá Lengyelországban. A Byałistoki Akadémián végezte el a bábszínész és bábrendező szakot, de idehaza játszik és rendez.
Csató Kata
Csató Kata

- Sokáig nem hittem a bábokban. Igaztalannak láttam őket, üres máznak. A báb gyorsan lebukik, hiszen nem tud magától hatást kelteni; nagyon kiábrándító, ha valami rosszul van animálva. Lengyelországban viszont azzal szembesültem, hogy ez a műfaj sokkal inkább alkalmas arra, amit én szeretnék a színházban kifejezni. Több szintű, több mondanivalójú forma, ahol a különböző szinteket össze lehet illeszteni, és valamennyit meg kell rendezni. Finomabb és árnyaltabb rétegek mutathatók be. Izgat, hogy a történet mellett egy figura több tulajdonságát, vagy a báb és bábosa közti különböző kapcsolatokat hogyan lehet kidolgozni.

- Nagyon más szemmel tekintenek a lengyelek a bábszínházra? Mi volt az, ami megragadott és mindenképpen haza akartad hozni?

- A szláv lélek. Az a bátorság, ahogy bármilyen formába bele mernek vágni. Nincs óriási különbség a lengyel és a magyar bábos kultúra között, de máshogy nyúlnak egy anyaghoz, mert például Kantor és Grotowski miatt mások a gyökereik színházi értelemben is. Náluk nem újdonság a képzőművészet keveredése a bábszínházzal. Nem csak előadásban, hanem akciókban egyszeri performanszokban is szívesen gondolkodnak. A nézők hozzáállása is más, jobban hozzá szoktak a kísérleti produkciókhoz. Az sem csoda, ha felnőtt bábszínházi előadásokat hónapokon keresztül telt házzal játszanak. Az utóbbi időkben látszik, hogy minderre itthon is lenne igény, csak nem alakult ki a hagyománya, a nézői köre.

- Ha felnőttelőadást készítesz, másképp nyúlsz az anyaghoz, mint egy gyerekprodukció esetében?

- Bennem mesék vannak, amik néha gyermek, néha pedig felnőtt módon jönnek elő. Szeretnék hinni az univerzális előadásokban, amik majdnem mindenkihez szólnak. Persze a felnőttelőadások visszafordítása egy gyerekelőadás nyelvére nem nagyon működik. De nem kategorizálok, hogy ez gyerekmese, az pedig felnőtt, hanem arra figyelek, hogyan akar megszületni. Nagyban függ attól is, milyen felkérést kapok. Sokszor négyéveseknek szóló mesére hívnak, vagy kikötés, hogy akkora legyen a díszlet, ami egy oviba is befér. Máskor mindenben szabad kezet kapok.

- Olyan felkérést szoktál kapni, ami ifjúsági korosztályt céloz meg? Van gyerekeknek, akad felnőtteknek, de születnek-e középiskolásoknak bábelőadások?

- Ilyen felkérésem még nem volt. Ma már egy tízéves gyereknek is ciki bábszínházba menni. Szomorú látni, hogy a tizenévesek mennyire nem hisznek a mesében, a fantáziában, csak az egymást követő akciókban. A királykisasszonyos történeteket ma már egyáltalán nem üli végig az idősebb korosztály.

- Egy gyerekelőadás készítésekor érzel a gyereknéző iránt felelősséget?

- Partnerként kezelem őket. Ha én komolyan veszem a témámat és komolyan kínálom a játékot, akkor ők is komolyan veszik az előadást. Minél fiatalabb a közönség, annál nyitottabb az apróságokra. A kicsiknek még fontos egy zaj, egy dallam, egy pillanatnyi ábra, és azt is meg tudják mondani, hogy ezek milyen hatást gyakoroltak rájuk. Egy nagyobb gyerek már a rendszert keresi, a mondanivalót, az apróságok számára már nem bírnak jelentőséggel.

- Szerinted a magyarországi gyerekszínház a helyén van? Nem túl dajkálós, klasszikus mesei olvasatokra utazó? Bevállal lényegi mondanivalót?

- Azok a hazai művészek, akik gyerekeknek csinálnak művészetet, ideértve az animációs filmet és a képzőművészetet is, magas színvonalon működnek, abszolút megütik a nemzetközi mércét. A bábszínház hozzájuk képest kevésbé erőteljes, sokszor valahogy hiányzik a motiváció. Nincs miért a magasabb lécet megugrani. Korrekt, épkézláb előadások születnek, de számos kihasználatlan lehetőséggel. Állandó a harc a pedagógusokkal is. Ha egy előadás komolyabb témákkal, különböző tabukkal foglalkozik, sokszor elsorvad, mert nincs rá érdeklődés. Klasszikus, ismert mesékre van igény. Még akkor is, ha Andersen Pöttöm Pannájának előadásába mi azért belecsempésztük a halál motívumát.

- Az elkövetkezőkben milyen művészi utaknak vágnál neki szívesen?

- Egyre jobban foglalkoztat az olyan típusú színházcsinálás, amikor kollektíven születik az előadás. A bábszínházban általában mindent előre le kell gyártani: a báboknak, a díszletnek el kell készülniük a próba megkezdéséig, így viszont már nincs annyi lehetőségünk, mint az élő színházban, ahol a próbák kezdetével veszi kezdetét a valódi alkotás. Az a fajta színház érdekelne, ahol nincs kész előre minden. Ahol nincsenek előre eltervezett effektek, esetleg bábok sem, hanem minden a próbák során alakul ki, és nyeri el a végső formáját.

Csató Kata portréja a Gyermekszínházi portálon