Lázár, Olimpia

Szép és komoly mesék

2009.10.03. 11:57

Programkereső

1973-ban mutatták be Kaposvárott a haza gyerekszínház történetében új fejezetet nyitó Pinokkiót. Carlo Collodi meséjét Litvai Nelli adaptálta, akinek a nevéhez több mesejáték is fűződik. Legutóbb a Neptun Brigád felkérésére dolgozott, következő premierje pedig Kaposváron lesz.

Litvai Nelli
Litvai Nelli

- Miért tekintik mérföldkőnek a kaposvári Pinokkiót? Én akkor még nem éltem, ezért nincs összehasonlítási alapom a korszak gyerekelőadásairól.

- A gyerekszínházi előadások műsorpolitikai vagy jegybevételi okokból születtek, és akkoriban kevéssé vették komolyan a gyereknézőket, a minőségre nem fektettek külön hangsúlyt. A Pinokkió ötlete Zsámbéki Gábortól eredt, aki akkor a kaposvári színház főrendezője volt. Nem véletlen, hogy éppen abban a színházban történt meg ez a csoda - mások szerint „mérföldkő" - hiszen előadásai, beleértve az operetteket is, országos elismerést vívtak ki. A tudás és a tehetség legjavát adni egy gyerekelőadásban is, ez akkor ott természetes volt. Az már a szerencsés véletlenek egybeesése, hogy ezen felül is különleges csillagállásban született, hiszen a frissen végzett Ascher Tamás rendezte, és címszereplője Pogány Judit volt, Csákányi Eszter (Tücsök) és Lukáts Andor (Pillangó) társaságában, hogy a számomra két legkedvesebb szerepet említsem. Fontos, sőt az egész előadást meghatározó jelentősége volt annak is, hogy Pauer Gyula tervezte a díszletet és a jelmezeket. És a verseket, a dalszövegeket Kormos István írta!

- Azóta készültek újabb mérföldkőnek számító előadások?

- Szerintem születtek jó és szép előadások, a kaposvári Gyerekszínházi Biennálékon mindig találkozom remek produkciókkal. Ami viszont megváltozott, az a darabok meseszerűsége. Főleg a skandináv országokból érkeznek azok a darabok, amelyek elutasítják a mesés gyerekszínházat, és inkább a napi problémákkal szembesítik a nézőket. A kamaszoknál ez nem jelent problémát, bár nekik akár Shakespeare-t is lehet játszani „vágatlanul", mert megértik, de a kicsiknél a mai probléma, a mai környezet számomra visszatetsző. Sokkal jobbnak érzem azt, ha mesealakok, a főszereplők és segítőtársaik révén ismerkednek a világgal, ha a megoldandó feladatokat, a nehéz helyzeteket a mesék által dolgozzák fel, mert a mese az, ami elveszi a dolgok élét, és nem okoz szorongást. A mese elkápráztat és felszabadít, ugyanakkor morálra is tanít, de ezt egy mesebeli történeten keresztül teszi. Sok olyan élményem van, hogy a gyerekek figyelmeztető bekiáltásokkal óvják a főhőst, mert felismerik a rá leselkedő veszélyt, és ez jó. Kaposváron néhány évvel ezelőtt egy előadásban arra vonatkozott a szöveg, hogy meghalt a mesehős édesanyja, a négyszáz gyerek pedig néma csöndben ült megrendülve. Nagyon megható pillanat volt.

- Legutóbb bemutatott darabja, a Világszép nádszálkisasszony a Neptun Brigád felkérésére készült. Hogyan találtak egymásra?

- Pogány Judit révén, aki nemcsak Pinokkió volt, hanem a Szélkötő Kalamona című gyerekdarabomból készült előadás rendezője is. Őt kereste meg Baksa Imre, a Neptun Brigád vezetője, hogy tud-e valakit ajánlani nekik. Találkoztunk, elkezdtünk beszélgetni, felmerült több mese, és ezek között ott volt a Világszép nádszálkisasszony is. Azért volt jó együtt dolgozni, mert Imre már első alkalommal olyan pontosan írta le a mesét, a karaktereket, azt például, hogy a főhőst sokkal esendőbbnek, emberinek látja, hogy már erre fel lehetett építeni a darabot. Nagy szerencse ez a fajta munka, mert sok segítséget ad a szerzőnek.

- Nem korlátoz a "megrendelés"?

- Valószínűleg nem dolgoztunk volna ilyen harmonikusan, ha nem gondolkodnánk hasonlóan az élet dolgairól, az emberi kapcsolatokról. Igaz, hogy nem láttam a darabjaimból készült összes előadást, de ez az első eset, hogy ugyanazt érzem, mint amit az Ascher-féle Pinokkiónál éreztem: hogy igazi csoda. Kiváló színészek játsszák, nincs az alakításokban egyetlenegy hiteltelen, indokolatlan, bántó pillanat sem, mert nagyon komolyan veszik, mintha egy klasszikus darabot játszanának. Ráadásul a mulatságos jelenetek - és ez bizony igencsak ritka - szellemesek, a rendező és a színészek rendkívül jó humoráról árulkodnak. És nagyon szép a képi világa, mert bár egy-két egyszerű darabot használnak, azok színesek és látványosak, és a kiváló jelmezekkel együtt mind játékosak, és igazi mesés világokat hoznak létre. Hát igen. Erre mondom azt, hogy csoda. Színházi csoda.

- Kaposváron épp A kis hableányt próbálják. Kelemen József színpadra állította már a darabot néhány éve Egerben, igaz, ott bábszínházban, és most is ő a rendező. A szöveg ugyanaz maradt?

- Nem, némiképp módosult, mivel a rendező más közegbe helyezi az Andersen-mesét. Főleg a földi világban történt változás, és nekem ennek megfelelően kellett átírnom a bábszínházi változatot. Azt gondolta ugyanis, és én ezt nagyon helyeslem, hogy a tengeri lényeket bábok alakítsák, tehát megmaradjon a vízi világ fantasztikuma, míg a valóságközeli helyzeteket színészek jelenítsék meg.

- Nehéz szívvel írja át a darabjait, ha a rendezők úgy kívánják?

- Elengedni mindig nehéz a kész művet, de nem bánom, ha bele kell nyúlnom a szövegbe. Lehet, hogy dramaturgiai változtatást kérnek, mert valami nem működik a színpadon, vagy a történet egy másik szálat is szeretnének kiemelni - ez legtöbbször a Pinokkió esetében történt -, de a saját mondataimat változtatom, így könnyű a dolgom.

- Tavaly megkapta az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének az életmű-díját. Mit jelentett ez Önnek?

- Egész egyszerűen örül neki az ember. Jó érzés. Újabb darabjaimmal talán még jobban kiérdemlem azt a tavalyi kitüntetést.