Etelka, Aletta

Sziget light

2010.06.28. 08:29

Programkereső

A Gyerek Sziget harmadik vasárnapján sikerül egy esőmentes, napos szakaszban ellátogatni a Hajógyárira. Ez a szerencsés tény, valamint a civil sátrak miatt nem távozom idejekorán.

A Gyerek Sziget első ránézésre is jól elkülöníthető módon két részre tagolódik: egy ugráló várakkal, vidámparkkal, marketingalapú játékstandokkal és egyéb promóciós anyagokkal gazdagon teleszórt részre, mely a klasszikus Szigetről ismert nagyréten terül el. Ettől a rózsaszínben pompázó, zajos csodaországtól pedig némileg elválasztva, a főcsapás másik oldalán egy látványában szerényebb, de tartalmában lényegesen érdekesebb terület található. Érthető módon itt is az állatsimogató és a tűzoltó bemutató számítanak a legnépszerűbb látványosságnak, mely utóbbi hasznos tanulságokkal is szolgál, mivel nemcsak a piros tűzoltóautókat lehet megcsodálni kívülről-belülről, hanem profi tűzoltókkal lehet a füstsátorban és égő terepen tüzet oltani. Ha kicsit kevesebben volnának, és nem érezném magam szerepét tévesztett felnőttnek, szívesen kipróbálnám a különböző játékokat. Ehelyett az Abilty Park felé indulok, ami utólag a Gyerek Sziget legérvényesebb eseményének bizonyul.

T-Home Gyerek Sziget
T-Home Gyerek Sziget

Az Abilty Parkban fogyatékkal élők mutatják be minden generáció számára érthető és élvezhető játékokon keresztül saját életük különbözőségét. Kipróbálhatók itt a tapintás-szaglás-hallás alapján kódolható memóriajátékok és a Braille-írógép működése, a kerekesszékes akadálypályán a kerekesszék használatát tapasztalhatják meg, a csodaváros boltjában szellemi fogyatékos és autista személyek ötletei alapján kitalált játékokba kapcsolódhatnak be a gyerekek. A Jel-térben hallássérült nővel szemben foglalok helyet, aki elmagyarázza a jelnyelvi abc alapjait, majd színes képekkel bemutat néhány állatnevet jelnyelven. Viszonylag jól vizsgázom, mikor visszakérdezi őket, de a további kommunikációban már dadognak a kezeim, nem jönnek a rutinos nyelvi fordulatok, ahogy ahhoz hozzászoktam szóban. Ez valami egészen más: ő a számat olvassa, én a kezét figyelem. Rövid, de nagyon koncentrált beszélgetésünk közben hirtelen felfogok valamit saját fogyatékosságomból.

Ezután az Europalánta Egyesület sátrára téved a szemem, ahol páran üldögélnek, engem meg egy megérzésnél fogva izgatni kezd, kik ők és mit csinálnak. Mivel még az egyedülálló anyuka benyomását sem keltem bennük, először furcsán néznek, mikor odaülök, és érdeklődni kezdek a munkájuk felől. Az egyesület a korai fejlesztés és terápiák lehetőségeiről informálja az érintett szülőket (vagy azokat, akik még nem is tudják, hogy érintettek) ezen a hétvégén a Gézengúz Alapítvánnyal kooperálva, akik az idegrendszeri és mozgásszervi zavarokkal küzdő kisgyermekek rehabilitációját segítik. Lakos Krisztina, az Európalánta Egyesület egyik alapítója készségesen tájékoztat munkájukról, arról, hogy csupán két hónapja léteznek hivatalosan, mesél a szakmai elismerés és a társadalombiztosítás nehézségeiről, és arról, hogy az időben felismert problémák nagy része teljes mértékben orvosolható, ha a szülők képesek szembenézni a terápia szükségességével. Sátruk mellett mozgásfejlesztő játszótéren mutatják be az eszközöket, a kicsik lelkesen próbálják ki a játékokat, én pedig egy kávé mellett hosszabb beszélgetésbe kezdek velük a speciális terület fejlesztésének lehetőségeiről. Mivel az idei Gyerek Sziget központi témája az eltérő fejlődésű gyermekek korai fejlesztése, illetve a sérült és ép gyerekek integrációja, ahogy azt a programban eldugva végül megtalálom, nagy kérdés ezért, vajon miért a Sziget egyik legtávolabbi pontján helyezték el sátraikat, messze a színes-szagos "Tele-Város központjától? Egyáltalán, mi is van itt tulajdonképpen középpontban?

Az út másik oldalán különböző koncepciójú büféket, május elsejéről jól ismert, (fizetős) ligeti vidámparkot, egy édességmárkának az alkalomra épített hajóját (akik komplett pöttyös dizájnban utaztatják tengerészeiket a kész termékig) és természetesen a rózsaszín támogató rózsaszín ajándékaival zsúfolt városát találom. Mivel a Nagyszínpadon Halász Judit koncertje még sokára kezdődik csak, lemondok a minőségi szórakoztatásról, és közelebbről is megvizsgálom Tele-Város lakóit. Nem csak az ajándékokért futkosó, egymást lökdöső gyerekek és szülők tömege és a kiolthatatlan színvilág miatt menekülök ki rövidesen, hanem azért is, mert zavaró káosz uralkodik a reklámtárgyak világában, ahol a gyerek játéka nyilvánvaló módon nem a koncentrációhoz és értelemhez kapcsolódik, hanem csupán a részvételhez. Vagyis egy tizenkét éves gyereknél már önmagában jutalmazandó, ha egy színes kereket saját kezével képes megforgatni (azt hagyjuk is, ez mennyiben értékeli le a gyerekek képességeit és kreativitását). Felüdítő búcsú, hogy a kijárat irányában még a Vándor Vurstli Színpadába botlok, ahol a Ládafia Bábszínház előadása megy nagy sikerrel. Nincs rózsaszín, nincs ""ajándék", van viszont két ember, aki sok hangszerrel és néhány faládával, érdekes figurákkal, jó humorral és tehetséggel fordul a gyerekek fele. És még csak nem is a megfáradt gyerekek nevetnek leghangosabban, hanem az a rengeteg szülő, akiket szintén lenyűgöznek a látottak.