Lázár, Olimpia

Régi és új családi programok a Müpában

2010.09.03. 14:20

Programkereső

Szeptemberben nemcsak a tanév indul, hanem a Cifra Palota, a Minimatiné, a Babakoncert, a Hangulatkoncert, a Ringató, a Zenebona, a Hang-Szer-Szám is.

A Babakoncerteken a 0-12 hónapos babák a speciálisan számukra összeállított harmincperces műsort a színpad előtt leterített szőnyegen, édesanyjuk, édesapjuk közelségében hallgathatják. A koncertek közreműködői a Zeneakadémia hallgatói, és ők azok, akik harmadik esztendeje minden héten több alkalommal játszanak az előcsarnokban, alkalmanként pedig egy-egy konzervatórium vagy vidéki zeneművészeti főiskola diákjai adnak bensőséges hangulatú ingyenesen látogatható hangversenyeket ugyanitt.

A Ringató sorozat foglalkozásait vezető dr. Gállné Gróh Ilona énektanár játékkal, énekszóval várja hároméves korig a kicsinyeket és azokat az édesanyákat, édesapákat, akik gyermekük nevelésében kiemelkedő szerepet szánnak a zenének és a mozgásnak. A  minden héten szerdán 9:00, 9:45, 10:30 és 11:15 órakor sorra kerülő foglalkozások oldott légkörében a kismamák mintát kapnak kisgyermekük zenei neveléséhez, maguk is megtanulnak magyar népi gyermekdalokat, mondókákat, mozgáshoz kapcsolódó játékokat.

Ringató
Ringató

Vasárnaponként 10 és 15 óra között megrendezett ingyenes Cifra Palota és a minden hónap utolsó vasárnapján megtartott Hetedhét ország - melynek keretében egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be - ismét várja azokat a családokat, akik aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt.
A színpadon gyermekkoncertek, táncelőadások, meseszínházak, és az előcsarnokban zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok várják a családokat.

A havonta jelentkező Hangulat Extra sorozatban olyan fiatalok mutatkoznak be, akik elnyerték az Oktatási Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. által kiírt Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjat, amelyet 2007-ben alapítottak a csodálatos emlékű, világhírű zongoraművésznő tiszteletére. Ezek a hangversenyek is ingyenesek.

A 2-8 éves ifjú közönség és szülei körében az elmúlt években igen kedvelt Minimatiné idén ősszel három különféle előadással jelentkezik, amelyek mind a hangok, hangszerek és a mesék szoros összetartozását jelenítik meg, általuk elvarázsolva a kis nézőket, az előadások után pedig kreatív múzeumpedagógiai foglalkozások várják az érdeklődőket a Ludwig Múzeumban.

10-15 fős csoportok számára szervezett Zenebonák résztvevői improvizációra, zenei kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhetik fel eddig ki nem aknázott képességeiket, élvezhetik a "zenecsinálás" örömét. Egyúttal bővíthetik zenei ismereteiket, megismerhetik a hangszerek működését, sőt maguk is próbálkozhatnak hangszerkészítéssel. A programra csoportokat és egyéni jelentkezőket is várnak.

Az iskolásokat Matinékoncertek várják, illetve a Hang-Szer-Szám sorozat, amelynek főszereplői a zene szerszámai, azaz a hangszerek. Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók autentikus élőzene által, az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével. Ebben a félévben különböző földrészek népi eredetű zenéjével és ritkán látható hangszereivel találkozhatnak a gyerekek a szombat délelőtti koncerteken és az azokat követő hangszerbemutatókon.