Árpád

Búcsú, rozscséplés és zsúpkötés a Göcseji Falumúzeumban

2011.07.19. 16:00

Programkereső

A zalaegerszegi búcsú keretében a Göcseji Falumúzeumban rendezik meg vasárnap a zalai cséphadarós rozscséplő és zsúpkötő versenyt.

Kostyál László a Zala megyei múzeumok megbízott igazgatója kedden ajtótájékoztatóján elmondta, hogy a búcsú nagy közönséget vonzó esemény, amelyet a város is a magáénak ismer el, elfogad és támogat. Idén összekapcsolódik a megyei rendezvénnyel, így - mint az évszázados hagyomány - messzi tájakról is várhatók vendégek. Konczér Katalin, a Zala Megyei Közművelődési Intézmény igazgatója elmondta, hogy korábban Zalabaksán szervezték meg zsúpkötő versenyt. Az új helyszín viszont lehetőséget ad arra, hogy egész napos programot tartsanak. A versenyen készült zsúp helyben marad, és jól felhasználható a régi parasztházak tetőfedésére. A versenyen részt vevő kulturális egyesületeknek mind a cséplésben, mind a zsúpkötésben már nagy gyakorlatuk van, és a szakértő zsűrit is úgy állították össze, hogy ne csak értékeljék, hanem segítsék a munkát. Kostyál László szerint mindez azért is fontos, mert nyomokban a falumúzeumban is lehet látni, hogy a tetőfedésre vásárolt zsúp nincs megfelelően kicsépelve. Mint mondta, a hagyományőrző rendezvény arra is ráirányítja a figyelmet: nem törvényszerű, hogy zöld hajtás nőjön a házak tetején, vagy egérjáratok legyenek a zsúpban, ahol az egerek a hanyagul kicsépelt magokat keresik. Kocsis Gyula, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy idén a falumúzeum tőszomszédságában található Olajipari Múzeum is fontos helyszíne lesz a rendezvénynek. A búcsún népi együttesek, tánccsoportok lépnek majd fel, míg az Olajipari Múzeum területén kiépített rock színpadon fiatal, kortárs zenét játszó fiatalok fognak szerepelni.