Valér

Az Üveghegyen túl: a Mesebolt Bábszínház

2011.12.22. 10:25

Programkereső

"Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás tengeren is túl, az üveghegyen is túl, ahol deszkapalánk tartotta a földet, hogy bele ne hulljon a semmibe"; pont ott volt a Mesebolt Bábszínház. Sőt, ott van ma is: Szombathelyen.

És tényleg túl az Üveghegyen. A 2009-es szombathelyi Amália-előadás a minisztériumi különdíj mellé megkapta a fődíjat: az Üveghegy-díjat az V. Gyermekszínházi Szemlén - az elismerések sorozata aztán az idei szemlén folytatódott -,  ráadásul a Mesebolt még mindig ki van téve annak a régi érzéki csalódásnak, hogy "ami nem Budapesten történik, az nagyon messze történik"; az talán nincs is. Legalábbis nincs nap mint nap szem előtt.

Pedig aki átbátorkodik az üveghegyen, jutalmat kap: királykisasszonyt, fele királyságot, jó előadást. Főleg ez utóbbiból kínál sokat a szombathelyi bábszínház - a 2009/2010-es évadtól Kovács Géza vezetésével, sok invencióval, friss energiákkal, korszerűen működtetve sokféle hagyományt. Nem lehet véletlen, hogy az idei Gyermek- és Ifjúsági Szemlén több díjat nyert szombathelyi Rumi László-rendezés, A legkisebb boszorkány mellett a szemletanács további három meseboltos előadást (Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi, Az égigérő fa, Hoppláda) talált méltónak arra, hogy másoknak is "megtekintésre, meghívásra" ajánlja. Egyetlen más bábszínház sem szerepel ennyi előadással a minőségi ajánlólistán.

Mesebolt Bábszínház
Mesebolt Bábszínház

"Kati szabályosan fűzte az agyamat"

A Mesebolt több más magyarországi bábszínházhoz hasonlóan amatőr kezdeményezésből nőtte ki magát, és vált - hosszú évek kitartó és odaadó munkája árán 1995-ben - hivatásos intézménnyé. Alapító igazgatója, H. Nagy Katalin (aki az utolsó öt évet már nyugdíjasként vitte) jó előre "kinézte a bábszínháznak" Kovács Gézát, aki rendezőként 2007-ben került először munkakapcsolatba az akkori társulattal: A suttogó füzesek legendája című - a felnőtteket is megszólító - előadás a cigány folklórra épít.

"Kati két-három évig szabályosan fűzte az agyamat, hogy nincs-e kedvem eljönni Szombathelyre. Nagyon sokat gondolkodtam, mire igent mondtam." A máig szűkös albérletben működő Meseboltban - vagyis a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ egyik irodájában - beszélgetünk; de nem csak a munkakörülmények adtak okot a hosszas mérlegelésre.

Kovács Géza korábban mindig a "nulláról" kezdett el bábszínházat építeni, olyan munkatársakkal, akikkel a közös világlátás, a közös célok hozták össze: ez történt 1985-ben Kecskeméten a Cirókával - és ez történt Zalaegerszegen a Griff Bábszínházzal. A Griff megalapítása abból a szempontból is tanulságos volt számára, hogy megtapasztalhatta: mi történik, ha egy önkormányzati fenntartóval működő társulat - rajta kívülálló okokból - politikai játszmák kereszttüzében találja magát. "Lelkét szomorúság tölti el", látva, hogy micsoda nivellálódás, micsoda színvonalcsökkenés következett be az elmúlt húsz évben azon a színtéren, ahol a kulturális döntések születnek. Két év gondolkodás, ráhatás, sok beszélgetés után végül mégis úgy döntött, hogy megpályázza a Mesebolt igazgatói székét - hiszen a hosszabb távú építkezés, a műhelymunka lehetősége mindig vonzotta. Egyébként is szakmai alapvetése, hogy a bábszínház: közösségteremtő erő.

Szombathelyen egy évek óta működő hagyományt kezdett el - tiszteletben tartva mindazt, ami eddig történt - a saját képére formálni: "Kati pontosan látta, hogy nincs más út; hogy a társulat eljutott életének abba a szakaszába, amikor be kell lépnie egy új szobába - és szükség van valakire, aki ezt az új szobát megnyitja, és elkezdi bebútorozni. Szerencsém volt az eddigi szakmai életem során, mindig megtaláltam azokat a munkatársakat, akik a küzdelmekben megsegítettek, tovább vittek, a maguk részterületén megoldották a feladatukat. Ha valamiben jó vagyok, abban igen, hogy megtalálom ezeket az embereket; vagy azokban, akik körülöttem vannak, felfedezem azt a szikrát, amely továbbviheti őket és a társulatot. Megteremtem azt a környezetet, amelyben eredményesen tudnak dolgozni. Itt is ezen az úton vagyunk. Jól együtt tudok működni az itt maradt kollégákkal - a helyettesemmel, Prikivel (Prikazovics Ferenc), a szervező-kapcsolattartó Trifusz Ádámmal, a gazdasági vezetőmben maximálisan megbízom -, a maguk részterületen mindannyian kiválóan dolgoznak és azt gondolom, hogy nekik is tudtam adni új inspirációkat. Ahogy ők is nekem. Igen, ebben a helyzetben nagy küzdelem megtalálni, hogy meddig tart az adminisztratív működésed, és hol kezdődik - esetleg hol vész el - benned az alkotó ember. Ez csak úgy működik, ha megfelelő munkatársak vesznek körül."

Kovács Géza - fotó: Garas Kálmán
Kovács Géza - fotó: Garas Kálmán

Az előadást kizárólag a tehetség minősíti

Kovács Géza túl van a nehezén, ami a társulat átalakítását illeti. Mint mondja, emberileg ezeket a döntéseket a legnehezebb meghozni és feldolgozni. De muszáj megtenni. A Meseboltban a színészek között ma már egyedül Császár Erika képviseli a folytonosságot, a többiek mindannyian újonnan szerződtek ide vagy három-négy év óta itt dolgozók. Dénes Emőke, Kovács Zsuzsa, Kovács Bálint, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás, Takács Dániel - fiatalok, dinamikusak, nyitottak és sokfélék. Mint a Mesebolt-előadások, amelyek az egyenletesen magas színvonalon túl technikai változatossággal is jellemezhetők. Külön öröm, hogy Kovács Géza "visszahozta" a bábszínházba a hagyományos technikákat, bár azt tartja, hogy egy előadásért kizárólag a tehetség állhat jót: "Ha a színész a tehetségével képes hitelesíteni a játékot, akkor ez fogja minősíteni az előadást, és nem pusztán az a tény, hogy ő maga látszik - vagy nem látszik a színpadon. Az arányokat kell eltalálni. Én hiszek a hagyományos technikákban: egyrészt magam is nagyobb részt ezt művelem, másrészt volt egy olyan mesterem, Kovács Ildikó, aki nagyon fontosnak találta, hogy a színész is, néző is tanulja meg ezeket a technikákat - és a hozzájuk tartozó, lényegükből következő gondolkodásmódokat. A mi színészeink nem járták ki ezt az iskolát, tehát most, miközben előadásokat hozunk létre, iskolát is végzünk. Jó volna workshopokat tartani, de egyre kevesebb az időnk, egyre kevesebb a pénzünk - próbálok olyan alkotókat találni, akik munka közben képesek a színészeket fejleszteni. Vannak visszajáró rendezőink, tervezőink. A dramaturgiai részét én határozom meg az évadnak. Ilyenkor fontos szempont, hogy megfelelő módon legyenek terhelve a színészek: inspirálva, ezáltal kicsit képezve is - hogy mindenki megkapja a megfelelő, neki járó feladatot; hogy évről évre fejlődjenek. Divatos mostanában életpályamodellről beszélni - egy színész életpályáját is meg kell tervezni. Képesnek kell lennem arra, hogy felmérjem, hol tart - hova kell eljuttatni. Ha a színész megérzi, hogy vezetve van, akkor nagyon hálás tud lenni, és fantasztikus fejlődéseknek lehetünk szemtanúi."

Küzdelem a közönségért

Szerencse az is, hogy a minőséget szem előtt tartó meseboltos hagyományokból következően a társulatnak mindeközben nem kell a néző "átnevelésére" pazarolnia az energiáit. Ezzel együtt a közönség megtartása - folyamatos küzdelem. A Mesebolt "félévados" bérleteket hirdet, ami egy évadban körülbelül 4500 fix bérlőt jelent: "Bár a miénk a legjobban szervezhető, működtethető közönségréteg - a pedagógusok csoportosan hozzák be az óvodás, kisiskolás gyerekeket -, egyre inkább a sok az eszkimó, kevés a fóka elv érvényesül, hiszen a közművelődési intézmények és a Weöres Sándor Színház ugyancsak gyakran számítanak erre a korosztályra. Tavasszal csináltunk egy komoly felmérést - egy győri oktatási cégtől kellett megvásárolnunk az adatokat a megyei gyereklétszámról, a beiskolázás alakulásáról -, és úgy látjuk, az alsó tagozatosok körében vannak még lehetőségeink.

Fontos számunkra a megye is. Hihetetlen mennyiségű haknibrigád öntötte el mostanában az országot: olcsón elutaznak bárhova. Mi ezt nem tehetjük meg. Nem mehetünk le bizonyos árszint alá, különben nem tudjuk teljesíteni az évi 21-22 milliós bevételi kötelezettségünket, a kis falvak művelődési házai viszont nem tudnak bennünket megfizetni. A politikát sajnos nem érdekli, hogy ezek a gyerekek is megfelelő színvonalú előadásokhoz jussanak, gyakorlatilag nem létezik hosszú ideje a társadalmat szolgáló kultúrpoltika.  Akkor tudunk utazni, ha pályázatból nyerünk rá pénzt, vagy találunk hozzá szponzort. Nekem fontos, hogy a megye - nem a megyei vezetés, hanem a megye és a megyei közönség - a sajátjának érezze a bábszínházat."

Fenntartóváltás: De milyen a menyasszony?

Ha már megye és város: a Mesebolt ebben a pillanatban a közös fenntartású intézmények közé tartozik, vagyis a megyei és a városi önkormányzat egyaránt hozzájárul a működtetéséhez. A jövő egyelőre homályos: a bábszínház január elsejétől valószínűleg a megyei kormányhivatal hatáskörébe kerül (de ez sem biztos): "Arról, hogy mi lesz a fenntartói támogatásokkal - elsorvasztják, nem sorvasztják -, semmit nem tudunk. Szomorú ez, mert mindjárt itt a január elseje, amikor egy új fenntartó lép be az életünkbe, és mi még nem találkoztunk a hőn áhított menyasszonnyal. Nem tudjuk, mi a stafírung; azt se, hogy a menyasszony szép, nem szép, kedves vagy legalább jól tud főzni. Vagy főzni se tud."

Ezek szerint arról majdnem kár is szót ejteni, hogy ha az elmúlt tizenöt évben - bár próbálkozások voltak - nem sikerült önálló otthont-épületet találni a Mesebolt Bábszínháznak, akkor ezután mekkorák a költözés esélyei: "Szomorú vígságos tragikomédiának is nevezhetném ezt a történetet. Amikor már majdnem sikerült, akkor sem sikerült, mert a végső döntést nem merte, nem akarta meghozni senki. Egyébként ezért fantasztikus, amit Jordán Tamás véghez vitt: ő profi módon el tudta hihetni a várossal, hogy igenis szükség van a Weöres Sándor Színházra; és nemcsak a társulatra, hanem az épületre is. Ennyi idő után nem mi, nem a Mesebolt - hanem a közönség érdemelné meg a méltó elhelyezést. Embertelen körülmények között dolgozik a bábszínház. Megalázó néha, hogy háromszáz előadást olyan feltételekkel kell létrehoznunk, amilyen feltételeket itt biztosítani tudunk magunknak.

Ha kitapintható volna legalább a középtávú kulturális gondolkodás, akkor a fenntartónak látnia kellene, hogy a Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház léte milyen fantasztikus lehetőség egy város életében. Hogy általuk korosztályokon keresztül színházba járási szokások alakulhatnak ki. Nem hiszek abban, hogy a bábszínház a színház előszobája - mert azzal azonos értékeket, hagyományokat hordozó műfaj. A magyar színháztörténetnek ez az egyetlen életben maradt, valóságos hagyománya -  amely ráadásul hihetetlenül korszerű. Vitéz László maga a 20. századi abszurditás - ami a szövegkezelést, a helyzeteket illeti -, közben meg olyan atavisztikus, mélyről jövő ösztönöket hoz működésbe a nézőben, amelyeket egyetlen más színházi forma sem képes megmozdítani. Számomra ezért fantasztikus a báb - ezért csoda."

A Mesebolt-márka: szakrális és profán

Ez a csoda kel életre a Meseboltban - és ez a csoda működteti a Meseboltot, hagyomány és korszerűség, szakrális és profán eleven hintajátékában. A vitrinből kiemelt, játékosan és magától értetődően működtetett hagyomány - mintha ez volna maga a "Mesebolt-márka".

"Az igazgatói pályázatomnak az volt a címe, hogy Hagyomány és korszerűség. Akkor még nem volt olyan beteges kényszer arra, hogy a hagyomány megjelenjen a pályázati anyagokban, mint mostanában - ezen persze csak nevetni tudok. Hogy Tamási Áron érvényes, számomra ugyanúgy természetes, mint az, hogy jövőre Zalán Tibortól fogunk játszani vagy Szabó Boritól - ne adj isten Varró Danitól. Ahogy azt a kezdeményezést is fontosnak tartom, hogy a tavaly több templomban bemutatott karácsonyi játék (írta Szabó T. Anna, rendezte Harangi Mária) ebben az évadban moralitásjátékkal folytatódik, két év múlva pedig reményeink szerint passiójátékkal zárul a sorozat; szintén színházon kívüli térben. Hiszek az ilyen típusú szakrális színházban, ahol nagyon pontosan megfogalmazódik a közösségteremtő erő, az ott és akkor ereje és hitelessége. Hagyomány és nyitottság nem zárja ki egymást, sőt.  Nincs árok, nincs szögesdrót, a Mesebolt legfőbb jellemzője a nyitott kapu."

Hát akkor tessék jönni, helyet foglalni! A legújabb bemutató A farkas és a kecskegidák, Bereczki Csilla egyetemi hallgató rendezésében. Ahol a tévédoboz várva-váratlanul paravánná változik, ahol a farkas nem más, mint a fekete színésznadrágra applikált, elegánsan viselt, sejtelmes-hatalmas-padlizsánlila farok, ahol a világ legtermészetesebb módján szerepet kap a három kismalac, ahol egyszer csak lüktetni kezd a Bolero. Ahol végig nagyon jó - és a végén minden jóra fordul.

(Ilyen az élet - ilyen a bábszínház -  az üveghegyen túl.)