Szilárda

Indul az évad a Bábszínházban

2012.09.20. 15:02

Programkereső

A Budapest Bábszínház szezonját a Lúdas Matyi nyitja szeptember 30-án.

A szeptember 20-i évadbeharangozó sajtótájékoztatóján - amelyen a Lúdas Matyiból részleteket is bemutattak - Meczner János igazgató arról beszélt, hogy a 63. évadát kezdő színház új utak felé törekszik, a kortárs szerzők mellett fiatal rendezői gárda dolgozik az új évadban és a színház arculata is megújul. Hat végzős egyetemista mutatkozik be a közönségnek: Bereczki Csilla, Fige Attila, Hoffer Károly, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna és Szolár Tibor is dolgozik a bábszínházban. Tasnádi István a Lúdas Matyit, Szálinger Balázs a Fehérlófiát, Markó Róbert A kis Mukkot viszi színpadra.

Az igazgató szólt arról, hogy céljuk a gyerekek színházba szoktatása, hiszen a legfiatalabbak az első impulzust itt kaphatják meg. Ebben az évadban a középiskolás gyerekek felé is szeretnének nyitni. Gimesi Dóra dramaturg arról beszélt, hogy idén is a sokféleségre törekednek, bemutatnak kortárs és klasszikus, magyar és külföldi darabokat egyaránt, és a gyerekközönség mellett a felnőtteket is várják előadásokkal. Második premierként október elején a svéd író, Sven Nordquist Pettson és Findusz-történeteiből készült darabot, Fekete Ádám színpadi változatát láthatják a nézők Bereczki Csilla rendezésében.

A gyerekelőadások mellett a felnőttek számára is születnek produkciók a bábszínházban, szeretnék megnyerni a műfajnak a kamaszokat is. Két mai ifjúsági művet visznek színpadra: a dán írónő, Janne Teller Semmi című regényéből készült darabot Hoffer Károly rendezésében láthatják a nézők, Daniel Danis Kivi című alkotását Gáspár Ildikó jegyzi. A produkciók után az előadást feldolgozó drámafoglalkozásokat tartanak. Klasszikus darabként a Fehérlófiát mutatják be a jövő év elején Veres András rendezésében, majd Wilhelm Hauff A kis Mukk című műve látható, a darabot Csató Kata állítja színpadra az évad utolsó bemutatójaként.

Budapest Bábszínház épülete
Budapest Bábszínház épülete

A Budapest Bábszínház, ahogy eddig is, keresi a többi színházzal való együttműködést: az idén a Kivi című előadást a független társulatokat tömörítő FÜGE Produkcióval közösen hozzák létre. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral is együttműködik a Budapest Bábszínház, a központi intézmény gyerekkönyvtárában minden hónap harmadik péntekjén találkozhatnak a látogatók a színház művészeivel.

A 90 decibel projekt keretében jelnyelvi tolmácsolással is láthatóak lesznek a bábszínház előadásai. Bonecz Ervin, a projekt alapítója elmondta: 2010-ben azzal a céllal kezdték el a munkát, hogy az ország minden színházában rendszeresen legyenek jelnyelven tolmácsolt, akadálymentesített előadások siketeteknek és nagyothallóknak. Az elmúlt két évben 18 színház csatlakozott a kezdeményezéshez, így az előző évadban szinte minden hónapban játszottak akadálymentesített előadást valamely színházban. Ettől az évadtól bevezetik a vakoknak történő akadálymentesítést is, amelyet narrátorok segítségével valósítanak meg.