Valér

Ördögadta, teremtette

2013.05.16. 07:18

Programkereső

Talán maga Tamási Áron is tudta, milyen sors vár az Ördögölő Józsiás című kedves mesejátékára. A művet 1952-ben írta, és bár tagadhatatlanul mese, jó és rossz harcol benne, fekete és fehér, nem egy mondata értelmezhető volt úgy is: érdemes kivárni a rossz idők végét, mert a fennálló rezsim napjai ugyanúgy meg vannak számlálva, mint az Ördög hatalmáé. A Budapesti Operettszínház előadásán jártunk. KRITIKA

Nem kell az áthallásokra érzékeny nézőnek lenni ahhoz, hogy ebből a mesejátékból kiszűrjük a Rákosi-rendszer kritikáját. Ránki György Pomádé királya nem különben az autoriter rendszerek gyerekdarab-gúnyába öltöztetett provokálása volt, de az, igaz nehezen, még átment a cenzorokon: Tamási története Józsiásról már nem. Ez megfeküdte az ítészek gyomrát. Értékeit látván és menteni akarván a darabot is, Lajtha László ígérte, hogy zenét komponál alá, de ebből meg a szerző nem kért. Ki tudja miért? Talán attól tartván, hogy Lajtha elkomolykodja e művet. Mely egyébként - és ezt helyesen észlelte is benne a mostani dalműkészítő - Tolcsvay László, az operett dramaturgiáját hozza. Ha korábbi lett volna e szerzemény, talán kedve szottyan a megzenésítésére egy Kacsóh Pongrácnak. Az sem kizárt, hogy Huszka Jenő figyelmét is felkeltette. Hiszen van ebben paraszt-bonviván- maga Józsiás -, a joviális, helyre, talpraesett legényke (valójában még kissé éretlen, ezért nem veszi észre időben az Ördögfajzatok ármánykodását), van benne primadonna, Jázmina, a helyes, naiv leányka, van benne táncoskomikus, Villikó, Józsiás embere (ma egy filmes úgy mondaná: sidekickje), de még egy remek buffo karakter is, az öreg király.

Nem véletlenül emlegettem éppen Kacsóht: az Ördögölő Józsiásnak nem is annyira a Petőfi-mű, a János vitéz volt a mintája, hanem inkább az abból lett daljáték, a franciák királyával. No meg persze megannyi hőstörténet. Kötve hiszem, hogy Tamás sűrűn forgatta Joseph Campbell jelentős könyvét, Az ezerarcú hőst, ami sok fantasy és mitikus történetíróra meg filmesre oly nagy hatással volt, de kétségtelen, hogy az Ördögölő Józsiás története a Campbell-mintákat követi: hőstörténet. Vagyis főhőse a nép egyszerű fia, aki elindul, hogy beváltsa küldetését. Majdnem sikerrel is jár, de egy ármány megbuktatja, már-már elvész - ám az utolsó pillanatban szövetségesekre talál, azok segítségével a sötét erők fejedelmén győzelmet arat, és elkövetkezik a jó királyság ideje.

Nem kívánok belemenni abba, hogy jó darab-e (miért nem annyira) a Tamási mű, mi hibádzik benne. Elég legyen talán annyi: jobb lett volna, ha Tamási forgatja Campbell könyvét. Illetve ha nem erőlteti a rímeket, nem akar mindenáron mesevers-drámát. Campbell egyik alapvető karaktere, a mentor nagyon hiányzik ebből a műből: a mentor az, aki felvilágosítja küldetéséről a hőssé változó ifjút. Tamásinál nem nagyon érteni, miért is indul el Józsiás a tündérlányok földjére, mi motiválja - még egy fia képet sem lát -, keresetlen Taminónak sem mondanám. Ahogy nem nagyon érteni, hogy a lelkes tündérlányokat ellenőrző férfiak (egyáltalán, minek férfi e tündérek közé), miért akarják megakadályozni, hogy Józsiás is megküzdjön, majd mért engedik mégis Jázmina kezéért. A verseny a hercegnő rangú tündér-lányért egyébként hasonlóképpen zajlik le, mint a Turandot-ban, három kérdésre kell az ifjaknak felelni. A Bab és a Tök küzdelmébe avatkozik bele Józsiás meg Bakszén, a pokolfajzat. Hogy álnokul megszerezze - Józsiás hátán felmászva - a kancellári címet, mellyel visszaélve, tönkre is teszi a röpke nászidő alatt a birodalmat. Józsiás a tündérvilágot a sírból hozza vissza.

Ördögölő Józsiás
Ördögölő Józsiás

A karakterek motivációi, a drámafordulatok két fontos eleme a Tamási-darabnak, amin lett volna még mit dolgozni. S tán Tamási dolgozott is volna rajtuk, ha több reményt lát a bemutatóra, de arra csak 1984-ben került sor Debrecenben. Gali László, kiolvasva a szerző életrajzából, illetve egyes momentumokból, hol is lehet Józsiás földje, az eszményi ország, Borókia, a történetet Erdélybe helyezte.

Tolcsvay László érdemdús, de igazán megjegyezhető, fütyülhető dallamnak azért híján lévő Tamási-adaptációjának, tündér-operettjének első színét a tömegmozgatásban, a hangulatteremtésben, a fények kezelésében erős talentumnak mutatkozó Somogyi Szilárd (aki a pécsi Leányvásárral bizonyította korábban, hogy a magyar operett-rendezés nagy ígérete) a Disney-univerzumba helyezte el. A kosztümök, a zöldellő szoknyák, a lenge selymek, lengedező fehér vásznak (Túri Erzsébet tervezte a jelmezeket) Aranyhaj, illetve a Hamupipőke világától sem idegenek, de még inkább ismerős lehet azoknak, akik láttak már Barbie-rajzfilmet. A csilingelő dallamra felmenő függöny mögött azonban zordon fák előtt egy faépítmény, egy favár tárult fel. Olyasféle, amely indiános filmekben szokott a sápadt arcúak erődje lenni. A háttér ugyanakkor inkább - ha már filmek - a Gyűrűk ura komor részeit idézte. Ezen eklektikus, kissé zavaros kép aztán a játék folyamán a változásokban, a széthúzásokban elnyeri értelmét - amikor a tündérek számkivetve tábort ütnek, a vadregényes fa a központi elem, amikor az ördögök ünnepelnek, a vár fordul ki magából (díszlet: Bátonyi György). Egyébként e bevezető csengőcske később visszatért: a dalművet behálózták motívumok és vezérmotívumok. Tolcsvay nemcsak invenciózus, de rafinált művet is írt. Akkordokat és dallamokat társított szereplőkhöz, helyzetekhez (tulajdonképpen sajnáltam, hogy az ördögöké a rockosabb, dögösebb, "Mamuk az urunk, Ámen, ha szúrunk", mivel oly sokszor elhangzik, kiütötte emlékezetemből a többit). Az első valóban izgalmas zenei részletet - pazar sikert is hozott - Borókia földjének férfijai adták elő: a Hej, tündérország indulójára kapaszkodnak össze. A dallam - és a tánc - olykor legényesbe csap át. (És nem csak itt tűnnek fel magyar népzenei elemek.)

Ördögölő Józsiás
Ördögölő Józsiás

Kerényi Miklós Máté mintha nem a borókiai csapatba tartozna. Ördögien jól ropja. Mind az említett dalt, mind a Jázminával a nászágyon lebonyolított kettőst erőteljesen énekelve, remek technikával énekli végig. Mégis, mindvégig úgy éreztem, a szereposztásba egy kis hiba csúszott. Biztosan az is közrejátszott, hogy Kerényi Miklós Mátétól a táncos komikus figurákat szoktam meg, de nemcsak azért, hanem azért is, mert vehemensebb, ügyesebb és visszafogottságra kevésbé képes (szordínók és pianók nem jellemzik sem játékát, sem éneklését), inkább el tudnám őt képzelni Villikónak. Ahogy Brasch Bencét meg inkább Józsiásnak.

Amúgy a szereposztásra különösebb panasz nem lehetett (csupán egy hölgy prózai alakítása lógott ki), Nádasi Veronika bűbájos, varázslatos Matuzsa volt (elvégre varázslónő), Dancs Annamari magas hangokkal is elbíró, remek Jázmin, aki nemcsak hangjának volumenével, de azzal is meglepett, mennyire nem esik át a kislányosság másik oldalára (nem lett buta naiva). De még őket is, e kiválókat is felülmúlta a végig a színpadon rocksztárként viselkedő Mészáros Árpád Zsolt. Bakszénként, főördögként folyamatosan befutotta a színpadot, és ha színpadon volt, központi figurává vált. Az ördögök jelmeze nekem - ha már annyi filmet emlegettünk - a Hellboy-t juttatta eszembe, de ez tulajdonképpen nem baj (elvégre azt nálunk forgatták). Földes Tamás öreg királyként vitt bele aktualitást, humort a darabba.

Ördögölő Józsiás
Ördögölő Józsiás

A legmeggyőzőbbnek a fiatal férfiak kara tűnt: lettlégyenek azok ördögök, borókaiak. Bori Tamás elég sokszor és sokat nyúlt bele a szövegbe - olykor sajnos mézmázosabbá tette -, csillapította Tamási nem egyszer érthetetlen mondatzuhatagát. Vári Bertalan koreográfiájában volt néhány mainak szánt, felesleges geg (a gangnam style már kezd végtelenül unalmas lenni), ám mindvégig gördülékeny, izgalmas lebonyolítást garantált. Vagyis azokért az elmaradt izgalmakért, melyekért a prózamű szerzőjét okolhatjuk, kárpótolt az Operettszínház tánckara, az énekes produkciók, a zenekar és annak vezetője, Bolba Tamás. Olyan mű született - nevezhetjük tündér-operettnek, mese-rockoperettnek is akár -, amit érdemes megtartani, máshol is bemutatni. Olyan mű, melyben ha nem is kétséges a jók győzelme, élvezetes és izgalmas.