Pandora, Gabriella

"Nálunk vegyes karácsony van"

2013.12.09. 07:06

Programkereső

D. Tóth Kriszta a Magyar Televízió után is könnyen megtalálta a rá váró feladatokat. Idén jelent meg édesanyjáról szóló szépirodalmi regénye, emellett pedig az UNICEF önkénteseként is elkezdett dolgozni. Bár az ünnepek közeledtével ő is időhiányról beszél, mégis azt a benyomást kelti találkozásunkkor, mint aki kifogyhatatlan energiával és lelkesedéssel rendelkezik. INTERJÚ

- Azt írod a blogodon, hogy kislányod, a nyolcéves Lola születésnapjával, már október végén kezdetét veszi nálatok az ünnepi ráhangolódás.  A férjed angol, az ő családja külföldön él. Milyen forgatókönyv szerint zajlik nálatok a karácsonyt megelőző időszak?

- Minden évben megfogadom, hogy alaposan előkészülök, és komoly útitervvel megyek neki az ünnepi szezonnak. Mindig elhatározom, hogy idén nem fogom az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, nem fogok sorban állni az utolsó hetekben, de ez sosem sikerül, mert egy olyan szakmában dolgozom, ahol október-novemberben van a legtöbb munka. A magazinok, ahova írok, a korábbi televíziós feladataim, az UNICEF-nél vállalt adományszervező munka, mind az év utolsó hónapjaiban kívánják meg a legaktívabb jelenlétet. Ezért aztán a magánügyek megszervezésére marad a legkevesebb idő, a december pedig mindig kapkodósra sikerül. Ráadásul nálunk a családi élet még egy fokkal összetettebb, mivel a rokonok egyik fele vidéken, a másik fele pedig külföldön él, így a repülőjegyeket nyilván előre le kell foglalni.

D. Tóth Krisztina
D. Tóth Krisztina

- A kétnyelvű családotokban magyar vagy angolszász hagyomány szerint ünneplitek a karácsonyt?

- Nálunk vegyes karácsony van, mert mindkét kultúra fontos. Ebből a szempontból szerencsés helyzet állt elő, mivel ugye mi Magyarországon szenteste ünneplünk, Angliában pedig csak másnap. Ezért nincs az a szétszakadási kényszer, mint másoknál, ahol két magyar család közt kell felosztani az időt. Így hát jól megfér nálunk egymás mellett, hogy a karácsony előestéjét itthon töltjük és másnap elutazunk Angliába, vagy pedig a rokonok jönnek hozzánk.

- A családi karácsonynak mennyire meghatározó része az ünnepi menü? Mit készítesz ilyenkor az otthoniaknak?

- Az ünnepek az együttlétről és ezzel együtt természetesen a finom ételekről is szólnak. Fontos számomra, hogy ilyenkor nyugodtan körülüljük az asztalt, ahol eszünk, iszunk, beszélgetünk, játszunk, nevetünk és elmegyünk sétálni, amikor már mindenki nagyon tele van. Ez Angliában is ugyanígy működik, és a mi családunk kulturális különbségeit is pont ez segítette kiegyenlíteni. Így a feladatleosztás is aszerint történik, hogy ki utazik: én tehát vagy utazom, vagy főzök. Idén utazni fogunk, nem én leszek a háziasszony. Nálunk egyébként jellemzően halászlé és halas ételek, valamint steak kerül az asztalra, a férjem családjában, Angliában pedig a hagyományos sült pulyka.

- Van időd az ünnepek alatt egy kicsit elbújni a világ elől és nyugodtan olvasni?

- Néha van egy-két órás üresjárat, amiket inkább megteremtek magamnak, mintsem magától adódik, hiszen ha egy nagy család összegyűlik, az nem feltétlenül a pihenésről szól, ilyenkor mindig zajlik az élet, nagy a jövés-menés. Ezzel együtt mindig figyelek arra, hogy legyenek csendesebb napok is. Ilyenkor elég vegyesen olvasok a szórakoztató irodalomtól a komolyabbakig. Most is vár rám több olvasmány majd, például Dan Brown regénye, az új Murakami-könyv és a Bridget Jones legújabb kötete eredetiben.

D. Tóth Kriszta - Zinka és Hugó
D. Tóth Kriszta - Zinka és Hugó

- Van valamilyen hagyományosan családi közös programotok, amire ilyenkor elmentek?

- Lola nagyon szereti a táncot, ezért mindig igyekszem őt elvinni komolyabb darabokra, tavaly például a Diótörőt néztük meg az Operaházban. Angliában nagy hagyománya van az úgynevezett christmas pantomime-nak, ami nem a klasszikus értelemben vett pantomim, hanem inkább egy karácsonyi bohózat, ami rendkívül népszerű az angol családok körében. Ez mindig egy óriási, szórakoztató esemény, ahol interaktív módon részei vagyunk a produkciónak. Ha kiutazunk, mindig elmegyünk egy ilyen előadásra.

- A Lola-történetek és az idén megjelent Jöttem, hadd lássalak című regényed után most egy új kötetet mutattatok be, aminek ezúttal nem te vagy a szerzője, az UNICEF-es munkádon keresztül mégis hozzád kapcsolódik.

- A Zinka és Hugó - A rejtélyes üzenet című könyvnek az ötletgazdája és egyfajta gondozó szerkesztője vagyok. Az UNICEF magyar irodája egy rendkívül inspiráló közeg, amióta megismerkedtem velük és együtt dolgozunk, folyamatosan azon ötletelek, hogyan segíthetném a munkájukat. Tavasszal vetettem föl, hogy készítsünk olyan mesekönyvet, ami a magyar gyerekeket és szülőket beszélgetésre, godnolkodásra készteti. Ez egy igazi kalandos mese, amely közben szól az elfogadásról, sokszínűségről, szolidaritásról is, az eladott példányok után pedig a kiadó támogatást fizet az UNICEF-nek, így az olvasó akár gyerekéleteket menthet. Viki és Laci a Zinka és Simafül első kötetében már megalkottak egy mesevilágot, amely kiválóan alkalmas volt arra, hogy továbbfejlesszük.

- Jövőre már az UNICEF jószolgálati nagykövete leszel. Könnyen megtaláltad a helyed a szervezetnél? Milyen új tapasztalatokat ad egy ennyire eltérő jellegű munka?

- Az önkéntes munka nem volt újdonság számomra, mert már tíz éve vagyok önkéntese a Speciális Olimpia Szövetségnek is, amely az értelmileg sérült sportolók nemzetközi egyesülete. Rájuk sajnos jóval kevesebb figyelem jut, mint a paralimpikonokra, holott legalább olyan nagy dolgot visznek véghez. Az a fajta személyiségépítő, harmonizáló hatás, amit az önkéntes munka kivált az emberből, nekem tehát már ismerős volt. Ami újdonságot jelentett, hogy ez egy globálisabb empátiát igénylő feladat: fel kell tudni állni a saját problémáinktól, hátrébb lépni egy kicsit és távolabbról szemlélni a helyzetet. Vagyis relativizálni a bajainkat és világkontextusban elhelyezni, ez  egy olyan örömteli feladat, amit korábban még nem tapasztaltam máshol.