Árpád

A Ládafia Zalaegerszegen nyílik

2014.02.12. 21:40

Programkereső

Bodnár Zoltán magyar népmesék nyomán írt darabját különböző bábjátéktechnikákkal mutatja be Bal József rendezésében a Griff Bábszínház társulata február 21-én.

A Ládafia három kicsi mesét fűz össze egész, kerek történetté. Valamennyi mesét más-más technikával állítják színpadra. Az ujjbábokhoz egy harangszoknya adja a játékteret, de a nézők láthatnak klasszikus árnyjátékot is. A harmadik mesében egy nagykabátot jelenítenek meg, amely folyamatosan változtatja a funkcióját, így számtalan lehetőséget rejt magában; ha például hárman vannak alatta, akkor egy hegységet, vagy az Óperenciás tengert jelképezi - mondta el a rendező február 12-én a sajtótájékoztatón.

Tulipános láda
Tulipános láda

A kerettörténet szerint három testvér világkörüli útra indul. Vándorlásuk során faládára bukkannak, amely játékra készteti őket. A gyermek kezében mesévé válnak általuk kincseknek vélt tárgyak, és kedvenc történeteikkel még a mindig síró hercegkisasszonyt is megnevettetik - ismertette Bal József.

Az első történet egy nyulacskáról szól, aki a harangját szeretné visszakapni, a második a Szárnyas-királyfi szerelmének legendáját idézi fel, a harmadik pedig a háromfejű sárkány legyőzésének hiteles krónikája.  A zalaegerszegi előadáson a nadrágszerepeket - Bodnár Zoltán a bábjátékot eredetileg fiúszereplőkre írta - Balázs Nóra, Benkő Zsuzsanna és Medgyesi Anna játssza.