Auguszta

Hatezer lakója volt eddig a Bátor Tábornak

2014.08.12. 10:33

Programkereső

Három tavaszi és négy nyári turnus után az augusztus 9-10-i hétvégéjén megkezdődött a Bátor Tábor idei nyolcadik élményterápiás turnusa: a hatvani táborban súlyosan beteg gyerekeknek nyújtanak felejthetetlen, gyógyulást segítő élményeket ingyenesen. Külön öröm, hogy ebben a turnusban fogadták a tábor fennállása óta a 6000. táborozót.

A turnusokban - melyek az év folyamán több mint 1000 gyermek és családtagjaik számára biztosít programokat - daganatos betegség miatt kezelt, illetve cukorbeteg, vérzékeny és ízületi betegséggel élő 7-18 év közötti gyermekek jutnak el.

Bátor Tábor
Bátor Tábor

A tábor során a gyerekek élményterápiás programokon vesznek részt, melyek célja önbizalmuk növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. A gyerekek a tábor során bátorságpróbát tehetnek a magas-kötélpályán, lovagolhatnak, evezhetnek, zenés-táncos programokon, valamint színjátszó foglalkozásokon vehetnek részt. Mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, az egészségi állapotuk és a legszigorúbb biztonsági szempontok szem előtt tartásával.