Luca, Ottilia

Gyerekkel a Szigeten?

2014.08.14. 12:01

Programkereső

Nem lehetetlen: hiszen évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy a kicsiket sem hagyják otthon, ha a Szigetről van szó. Az első napon körbenéztünk, milyen programokból csemegézhetnek idén a Hajógyárin azok, akik családdal indulnak neki a fesztiválozásnak.

A Sziget gyerekbarát magja kétségkívül a Családi Kemping, amely második éve fogadja a fesztiválozó gyerekeseket. Ha ottalvósra tervezzük a Szigetet, érdemes előzetesen regisztrálni náluk (maximum harminc család befogadására képesek). Már csak azért is megéri itt felverni a sátrat, mert tele vannak klassz játékokkal: saját, különbejáratú játszótér tartozik hozzájuk, illetve a babás szülőknek a pelenkázó, szoptató és etetősarok mellett kialakítottak egy játéksátort is, ahol a kicsik kedvükre szöszölhetnek egész nap, míg a szülők a babzsákokon relaxálnak.

A nemzetközi helyzetre angolul, németül és franciául beszélő animátorokkal készültek, akik napközben 9-től 21 óráig vállalják a gyerekekre való felvigyázást, és igény szerint segítenek a szülőknek a napközbeni programok megszervezésében is. Ebben az évben már egy óriási csúszdaparkkal is rendelkeznek, így a nagyobbacska gyerekek is jól szórakoznak a kempingben.

A Családi Kempingtől nem messze található az a hely, ahol kapásból egy egész délutánt eltölthet a család minden tagja: a Kelet-Európai Vurstli visszarepít bennünket az időben, amit unokától a (rock)nagyiig minndeki egyformán élvez majd. A belépéskor komoly ellenőrzés van a "határon", a vurstli területén belül pedig rendőrök cirkálnak, akik néha még az útlevelünket is elkérhetik. A szocialista vívmányokkal (Ruhagyár, a Fal, Csillag Mozi, Mementó Park) való ismerkedés mellett lehet itt célba dobni, fahalacskákat horgászni, lengőtőkézni, jósoltatni vagy akár kalapot dobni az elvtársak fejére.

Gyerekprogramok tekintetében főként kézműves foglalkozásokat találunk - érdemes útba ejteni például a Múzeumi Negyedet, ahol a Rómer Flóris Történeti Múzeum sátrában egész nap az alkotásé a terep: különböző festési technikákat mutatnak a gyerekeknek, és papírból kopogtatót, bábszínházat, napellenzőt készíthetnek a kicsik. Mindenképp keressük fel a Civil Szigetet is, ahol találkozhatunk a Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületével szintén egy kis kézműveskedés vagy hajfonás erejiég. Innen továbblépve pedig irány a Herman Ottó Tanösvény sátra - ami rengeteg természetismereti-logikai feladattal várja a gyerekeket, és ami már a Művészetek Völgyében is elnyerte a tetszésünket.

Ha kicsit komolyabb játékokra vágyunk, fogjuk be a gyerek fülét és vigyük el gyorsan a Nagyszínpad mellett - egészen odáig, ahol egy óriási Rubik kockát látunk feltűnni a horizonton. Rubik Ernő negyvenéves találmányának ebben az évben a Sziget is adózik: mégpedig egy mini Rubik-élményközpont erejéig, ahol időre rakhatjuk ki a híres kockát, vagy logikai fejtörőkkel, családi társasjátékokkal üthetjük el az időt.

A Sziget szemléletformáló programjai közül a családdal érkezőknek jó szívvel ajánljuk az Ability Parkot is, ahol látás-, hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok mutatják be azokat a játékokat, amelyekkel kicsit közelebb kerülhetünk az ő világukhoz. Itt aztán mindenki próbára teheti a képességeit, korosztálytól függetlenül.

Nehéz elhinni, de van a Szigetnek egy csendes pontja is: a Luminárium névre keresztelt művészeti alkotás, ahol kellemes körülmények között szusszanhat egyet a család a programok után. A nyolcszáz négyzetméteres műanyag csodába belépve a látvány lenyűgöző: különböző színek kavalkádját látjuk, amelyeket a kintről beszűrődő fény fest a falakra. Mindemellett a halk zene és a "megállt az idő"-érzés arra kényszerít bennünket, hogy leheveredjünk az egyik pihenőkucokba és a rendelkezésre álló negyedóra alatt fel se keljünk a helyünkről.

A Sziget azonban már önmagában is látványosság, bámészkodjunk bátran a családdal, hiszen folyamatosan jönnek velünk szembe a produkciók, képzőművészeti alkotások, és reggeltől estig esernyők, lampionok, csillagok alatt sétálunk, óriás virágok, gombák között vezet az utunk.