Árpád

Kuthy Ágnes: "Egy gyerekkori álom vált valóra"

2015.04.26. 07:24

Programkereső

Külföldről hazatérve izgalmas látásmódot hozott a magyar bábszínházi életbe, legújabb rendezését áprilisban mutatták be a Kolibri Fészekben. A berlini színművészeti főiskolán elsajátított szemléletről és A medve, akit vasárnapnak hívtak premierjéről Kuthy Ágnes bábrendezőt kérdeztük. INTERJÚ

- Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy „már a génállományodban benne volt a bábszínház". Mindig is természetes volt számodra, hogy ezt a szakmát válaszd?

- Tulajdonképpen igen. Az édesapám (Tapasztó János, a magyar bábmozgalom egyik alapítója - a szerk.) hároméves koromban meghalt, én pedig lényegében az ő saját kezűleg készített negyven-ötven bábja között nőttem fel. Így a hiányzó apát a bábszínház pótolja számomra a mai napig. Persze mindig olyan típusú dolgokat kerestem az életemben, amelyek a bábozással is összefüggtek: többek között ezért választottam az óvónőképző középiskolát is, aztán a könyvtár szakot, ahol szintén az érdekelt, hogy az olvasás megszerettetése és a bábozás kapcsolatában milyen lehetőségek rejlenek. A bábszínház felé haladva felvételiztem a legelső bábosztályba is - így végeztem el a Kolibri, majd a Budapest Bábszínház stúdióját, utána pedig kikerültem Berlinbe, egy bábrendező osztályba. Lényegében egy gyerekkori álom vált valóra azzal, hogy a bábszínház területén dolgozom.

Kuthy Ágnes
Kuthy Ágnes

- Mennyiben volt más a gondolkodás Berlinben a bábszínházról, mint itthon?

- Amikor kimentem, akkor még nagyon nagy különbséget éreztem a kétféle színjátszás kapcsán. Nem is a bábszínház, hanem inkább globálisan, magának a színháznak a megközelítésében. Amíg itthon a Sztanyiszlavszkij-féle realista játékmód volt előtérben, addig ott elég erőteljesen a brechti elidegenítés uralkodott, ami tökéletesen alkalmas a stilizálásra, illetve magának a bábformának a minél jobb kifejtésére. Éppen ezért ez akkor nekem egy nagyon izgalmas út volt: mindkét irányzat hatott rám. Ma már nem érzem a különbséget: eltelt tizenöt év, egyre több hallgató jut ki külföldi egyetemre, lát kinti előadásokat, látogat ottani kurzusokat és hozza haza a tapasztalatait. Az én időmben ez még reveláció értékű volt, mert akkor összesen négyen mentünk külföldre tanulni.

- A Kolibriben már nem először dolgoztál, de ez az első rendezésed a színházban. Hogyan jött a felkérés?

- Igen, a Kolibri Színházban végeztem el a bábstúdiót, aztán pedig bekerültem az azóta legendássá vált Bors néni című előadásba, később pedig Pogány Judit darabjába, A kék madárba. De a rendezés eddig valóban váratott magára. Úgy érzékeltem, Novák János már egy ideje figyelemmel követte a munkáimat és talán most érezte azt, hogy eljött az a pont, amikor már tudunk közösen is dolgozni. A tanítványaim, egykori osztálytársaim közül is sokan ennél a színháznál dolgoznak, így ez a munka mindenképpen egy örömteli találkozás volt velük is.

- Axel Hackétől már korábban is rendeztél darabot (A kis December királyt a Vojtina Bábszínházban.) Most miért éppen A medve, akit Vasárnapnak hívtak című művére esett a választásod?

- Ennek több oka is van. Az első szintén Berlinhez köthető: az ottani osztálytársaim mondták, hogy, ha valakinek a munkáin meg lehet tanulni németül, akkor az Hacke, hiszen az ő líraisága, költészete és finomsága abszolút olvasmányos, ráadásul a gyerekek szájíze szerint való. Mivel A kis december királyt valóban alig tudtam letenni, elkezdtem kutatni a többi meséje után is.  A másik ok pedig, hogy most ötéves a kislányom, és hihetetlen összefonódást látok közte és a saját kis játékai között. Ahogy megél történeteket és emberként bánik velük, személyiségeket talál ki nekik, az akarva-akaratlanul is visszavezetett engem a saját gyermekkoromhoz, amikor hazaérve én is minden nap eljátszottam az óvodában történt dolgokat a babáimmal. A kislányom által így egy olyan nosztalgia kerített hatalmába, melynek révén szinte minden nap a régi, kiskori énemmel is azonosulok, szembesülök. Ez pedig hamar elvezetett a darab irányába.

A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház
A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház

- Német meséről lévén szó kellett változtatnotok, alakítanotok a szövegen, hogy a hazai gyerekközönség számára is érthető, élvezhető legyen?

- Az alaptörténetet, fő motívumokat teljes egészében meghagytuk. Azokat a szálakat természetesen ki kellett bogoznunk, amelyeket a műben egy-két mondattal elintéznek, de az előadásban éppen, hogy dramaturgiai, fordulóponti helyzetet generálnak. Illetve a játékbolt figurái is egységesen csak „játékoknak" voltak definiálva, nem volt ennyire kifejtve a saját történetük.  Így ebbe belenyúltunk, hogy kicsit személyesebbé váljon a gyerekek számára is.

- Az előadás egy pontján történik egy éles váltás, ahol az emberek világa hirtelen eltűnik és átlépünk a Medvebirodalomba. A bábokat nézve valószínűleg mindenkinek volt otthon egy ilyen játékmackója.

- Mátravölgyi Ákosnak (az előadás bábjainak tervezője - a szerk.) nagyon jó képzettársításai vannak bizonyos karakterek megszemélyesítésében. A bábok kialakításánál sokféle macin gondolkodtunk annak idején és végül ezek mellett a Teddy mackók mellett tettük le a voksunkat. Arra jöttünk rá, hogy ezek a húszas évekbeli macik mind emberként vannak felöltöztetve és valamilyen karaktert, jellemet is ábrázol a megjelenésük. Mi pedig ezt a vonalat szerettük volna továbbvinni, hiszen a darabban megjelenő medvék is ugyanolyan emberszabásúan gondolkoznak és léteznek a medvevilágban, mint mi az emberek világában. A többi szereplőnél is igyekeztünk megtalálni azokat a tárgyakat, amelyek vizuálisan is magukban hordozzák azt a személyiséget, amit elképzelünk nekik. Így lett fémből a rideg és elutasító kiscsibénk, Hümér pedig egy plüss, szeretgethető nyuszifigura, hiszen gyakorlatilag benne van a legtöbb érzés. A fából készült, egymásba rakható, stilizált, rideg Matrjoska-babák pedig szintén az ellenpólust képviselik.

A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház
A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház

- A legtöbb jelenetben színes kartondobozokkal ábrázoljátok a díszletet, környezetet. Szerinted a 4-8 éves gyerekek, akiknek ajánljátok a darabot, hogyan reagálnak ezekre a megoldásokra, amikor kicsit el is kell vonatkoztatni attól, amit látnak?

- Mindig is a stilizált formavilágot kedveltem - nyilván ez a bábszínháznak az egyik fő adottsága is, ami sokkal tágabb asszociációs lehetőségeket nyújt. Számomra pedig nagyon izgalmas, amikor különböző formákból tudunk összeállítani egy harmadik típusú dolgot. Ekkor már nemcsak érzékelni és befogadni kell a látványt, hanem értelmezni is. Az absztrahálás, a fantázia ilyen mértékű használata, azt gondolom, a gyerekkornak a sajátossága. Nekik még megvan az óriási asszociációs készségük, ami később sajnos csökken, vagy elmúlik a felnőtteknél.  Éppen ezért a gyerekeknek teljesen egyértelmű, hogy mi mivé válik. A bemutató után, visszajelzésként hallottam, hogy a főszereplő színész kislánya az előadásról hazaérve nem nagyon mesélt magáról a darabról, hanem elkezdte sorra venni a babáit és nevet adni nekik. Tény, hogy sokkal szélesebb fantáziavilágot nyit meg előttünk az, hogyan bántunk anno a játékainkkal és hogyan játszottunk velük. Ha egy gyerek ennyire komolyan veszi, amit a színpadon lát, akkor ennél nagyobb kritikai visszajelzés nekem nem is nagyon szükséges.